Tóth Andi: "Hatalmas falakat húztam magam köré, amiket nehéz lebontaniuk a férfiaknak"

Tóth Andi párja párkapcsolat szerelem Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth Andi lassan minden álmát megvalósítja. Az utóbbi években keményen dolgozott, és ennek eredményeképpen ma álomlakásban él, álomautót vezet, jó fizetése van, de mégis hiányzik valami az életéből: a szerelem.

"Nagyon nehezen nyitok, mert rengeteget sérültem. Emiatt hatalmas falakat húztam magam köré, amiket nehéz lebontaniuk a férfiaknak. (...) Mára teljesen felborultak a szerepek, és a férfiak elvárnák, hogy egy nő kezdeményezzen. Én ennél régimódibb vagyok, azt gondolom, egy férfi vegye be a várat. Ha nem, akkor hiába vagyok szeretethiányos lány, ezerszer inkább vagyok egyedül" - mondta a Story magazinnak az énekesnő.

Tóth Andi nemcsak a magánéletében, hanem a karrierjében is úgy érzi, hogy nem jó korban és nem jó helyre született meg: "Azt érzem, lélekben legalább 50 éves vagyok" - tette hozzá Andi.

Az énekesnő a mögötte lévő időszakot egy karibi nyaraláson pihente ki, az egyik bejegyzésében pedig arról írt, hogy a 2021-es éve nem volt csupa móka és kacagás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.