Kapás Boglárka megköszönte követőinek, hogy támogatták húga halála után

Forrás: Kapás Boglárka, Facebook -
úszónő halál Kapás Boglárka gyász olimpikon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az úszónő kishúga, Vanda tavaly februárban hunyt el, Boglárkának pedig minden erejére szüksége volt, hogy gyásza ellenére is teljesíteni tudjon a medencében. 

Kapás Boglárka 2021 év végi Instagram-posztjában már beszélt a családi tragédiáról, és arról, hogyan sikerült mégis talpon maradnia.

Kapás Boglárka Forrás: Kapás Boglárka, Facebook

"Idén februárban eddigi életem legnagyobb akadályával kellett megküzdenem: meghalt a kishúgom. Feladhattam volna, rámehetett volna az olimpia is, de nem hagytam. Mert megtanultam felállni és nem feladni. Az Ő emlékéért és magamért. Mert 23 éve küzdök az álmomért és azt sem adtam fel. Mert ennél sokkal erősebbnek neveltek a mindennapok" - írta akkor.

Bogi az Instán beszélgetett rajongóival, s egyikük azt mondta neki: „Köszönöm, hogy példát mutatsz mindazoknak, akik szintén elveszítették a testvérüket".

Olimpikonunk így reagált: "Én is köszönöm, hogy erőt adtok a sok kedves üzenettel!" - írja a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.