szépségápolás tippek-tanácsok arckrém magazin bőrápolás arcápolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az arcápolás nem könnyű dolog, főleg, ha jól akarjuk csinálni. A drogériák és a webshopok polcai szinte roskadoznak a rengeteg terméktől, nekünk viszont sokszor fogalmunk sincs, melyiket válasszuk, melyik lenne a legmegfelelőbb. Ha rosszul döntünk, akkor pedig egy kész vagyont is kidobhatunk az ablakon. Szerencsére azonban itt vannak az arcápoló csomagok, amelyek segítségével költséghatékonyan próbálhatjuk ki egy-egy márka termékeit.

A megfelelő arcápolótermékek felkutatása kifejezetten időigényes és fárasztó. Először is, tudnunk kell, milyen a bőrtípusunk, illetve, hogy milyen gondot szeretnénk megoldani, azaz mi a célunk. Már ez sem feltétlenül egyszerű mutatvány önmagában, ám ha sikerül, akkor még mindig hátravan a megfelelő kenceficék beszerzésének problémája.

Ki ne járt már volna úgy, hogy kinézett magának egy krémet, egy arclemosót, egy maszkot vagy bármit, ám amikor felkente, kiderült, hogy allergiás rá, utálja a szagát vagy nem hozza a kívánt eredményt

– akkor sem, ha éppen egy vagyont költöttünk rá. Ez pedig több mint bosszantó.

Ha te sem tudod, hogy pontosan milyen arcápolóra lenne szükséged, vagy szeretnél egy új márkát kipróbálni, akkor keress kezdő arcápoló vagy utazó csomagokat, ezek ugyanis több kis terméket tartalmaznak, sőt van, amelyik egy komplett rutint állít össze, így költséghatékonyan kísérletezhetsz.

Íme 6+1 kezdő arcápoló csomag 13.000 forint alatt

Első ráncokra

A ĽORÉAL PARIS-t valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy találkoztunk már az összes termékükkel. Ez a szett - amelynek termékei az öregedés első jeleinek enyhítésére szolgálnak - például kifejezetten újdonságnak számít. A szett a tisztítást és a mélyhidratálást tűzte ki célul, így a tartalma:

  • Hyaluron Expert micellás víz - tisztítás
  • Hyaluron Specialist Day Cream – nappali krém SPF 20
  • Hyaluron Specialist Replumping Moisturizing Tissue Mask – textilmaszk 1 db
ĽORÉAL PARIS Hyaluron Specialist Szett, Ára: 4.390 Ft Forrás: alza.hu

Érzékeny bőrre

Szintén három terméket tartalmaz a Holika Holika Aloe Soothing Essence Arcápoló Szettje. A Holika Holika egy koreai márka - márpedig, ha arcápolás, akkor Korea, hiszen ők azok, akik igazán tudják, mitől lesz valóban szép a bőrünk. Ebben a csomagban nincs arctisztító, inkább az extra ápoláson van a fókusz, a tartalma pedig:

  • Aloe Soothing Essence 98% Tonic - arctonik 50ml
  • Aloe Soothing Essence 90% Emulzió - emulzió 50ml
  • Aloe Soothing Essence 80% krém - hidratáló 20ml
Holika Holika Aloe Soothing Essence Arcápoló Szett, Ára: 6.920 Ft Forrás: beautypanda.hu

Minden bőrtípusra

A Pyunkang Yul is egy koreai márka, amely méltán híres, hiszen termékeiket a Pyunkang Oriental Medicine Clinic gyógyászati központ fejlesztette ki. A brand arcápolói sallangmentesek és magas hatóanyagtartalmúak, így nincs bennük sem illatanyag, sem színezék, sem állagjavító. A Pyunkang Yulnál több szettet is találhatunk, közülük az egyik ez a komplett arcápoló csomag, amely mindent tartalmaz, ami egy rövid rutinhoz szükséges lehet:

  • Low Ph Pore Deep Cleansing Foam – habzó arclemosó 40ml
  • Essence Toner - tonik 30ml
  • Moisture Serum – hidratáló szérum 10ml
  • Nutrition Cream – hidratáló krém 20ml
Pyunkang Yul Szett, Ára: 6.700 Ft Forrás: helloskin.hu

Normál és száraz bőrre

A Waso Moisture Charge Kit arcápoló szett három ikonikus terméket tartalmaz a Shiseidotól. Ha még sosem próbáltad a márkát, akkor érdemes egy ilyen csomaggal kezdeni, a luxusbrand teljes kiszerelésű készítményei ugyanis meglehetősen borsos árúak, így nem érdemes kockáztatni. A szett tartalma egy alaprutin, amely tisztításból és krémezésből áll:

  • Gel-to-Oil Cleanser – sminklemosó, tisztító 30 ml
  • Mega Hydrating Moisturizer – nappali krém 15 g
  • Beauty Sleeping Mask – éjszakai maszk 15 ml
Shiseido Waso Moisture Charge Kit arcápoló szett, Ára: 7.790 Ft Forrás: douglas.hu

Száraz, vízhiányos bőrre

Az ISNTREE Hyaluronic Acid Special Trial Kit szintén egy koreai márka arcápoló csomagja, amelynek fókuszában a hidratálás áll. A szettben található minden termék különböző molekulaméretű hialuronsavat tartalmaz, ez pedig garantálja, hogy a bőr mélyebb rétegei is elég nedvességhez jutnak. A szettben nem egy alaprutin, hanem egy intenzív hidratáló csomag található:

  • Hyaluronic Acid Toner - tonik 20ml
  • Hyaluronic Acid Toner - tonik Plus 20ml
  • Hyaluronic Acid Water Essence - esszencia 15ml
  • Hyaluronic Acid Aqua Gel Cream - hidratálókrém 15ml
ISNTREE Hyaluronic Acid Special Trial Kit Szett, Ára: 8.990 Ft Forrás: amayaa.hu

Problémás bőrre

A Clinique szintén egy jól ismert márka, amely sok-sok bőrápolási és dekorkozmetikumot forgalmaz. Az egyik ilyen a 3 lépcsős bőrápoló rendszer, a Anti-Blemish Solutions Clear Skin System Starter Kit. A problémás bőrre kifejlesztett alaprutint bőrgyógyászok segítségével alkották meg, és azt ígéri, hogy a használatával kevesebb lesz a pattanás, kisebbek lesznek a pórusok, valamint kevésbé olajos az arcbőr. A csomag tartalma:

  • folyékony arctisztító szappant – 50 ml
  • exfoliáló oldatot – hámlasztó 100 ml
  • hidratálókrém – 30 ml
Anti-Blemish Solutions Clear Skin System Starter Kit, Ára: 11.500 Ft Forrás: clinique.hu

Teljes program

Ahogyan a fentiekben látni lehetett akadnak szettek, amelyek az alaprutint (tisztítás+ápolás) célozzák meg és olyanok is, amelyek inkább valamilyen probléma megoldására fókuszálnak (dehidratáltság, pattanások). A MÁDARA 5 in 1 arcápoló csomagja azonban egy teljes körű rutint állított össze, amellyel bátran nekivághatunk akár egy nyaralásnak is, mert mindent tartalmaz, amire csak arcápolás címszóval szükségünk lehet az úton – még szemkörnyékápolót és fényvédőt is. A szett tartalma:

  • Micellás víz – 50 ml
  • SMART Ránccsökkentő szemkörnyékápoló -15ml
  • SOS Hydra regeneráló krém – 15 ml
  • Bőröregedésgátló arckrém SPF30 -10 ml
  • SOS Hydra regeneráló maszk -17ml
MÁDARA 5 in 1 arcápoló csomag, Ára: 12.900 Ft Forrás: naturalskin.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.