"Ez egy újabb mérföldkő" - hihetetlen, mikre képes már a kis Zente

SMA Zente SMA Zente fejlődés mérföldkő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kis Zente anyukája megmutatta, milyen szépen fejlődik kisfia.

Egy ország fogott össze a kis SMA-s Zentéért, aki még 2019-ben kapta meg a Zolgensma kezelést. Azóta a kisfiú anyukája rendszeresen beszámol Zente fejlődéséről, aki tavaly karácsonykor már egyedül sétált oda a fához.

Ezúttal Zente anyukája azzal büszkélkedett, hogy a felállás-leülés már kapaszkodás nélkül is megy.

"Ez egy újabb mérföldkő, ami, ha majd beépül a mindennapokba, nagyon hasznos lesz Zente számára.Bottal járni is sokkal ügyesebben tud!"

-kezdi az anyuka a posztban, amit ezekkel a sorokkal zárt:

"Azt, hogy közben be nem áll a szája, azt inkább nem is említem, mert szépen dolgozik, de néha elképzelem, milyen szépen dolgozna, ha azt az energiát is a feladatnak szentelné, ami a dumcsira megy el"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.