Víz nélkül kihúzni éveken át akár 50-60 fokos hőségben? Hogyan lehetséges ez? Az állatvilág legstrapabíróbb képviselői tudják a választ: az evolúció során olyan zseniális adottságokat alakítottak ki maguknak, melyek segítségével akár ilyen mostoha körülmények között is élnek és virulnak.

Tikkasztó hőségre tervezve

A forró földrajzi övezeteken élő állatok minden porcikája a kánikulában való boldogulásukat szolgálja. Ott vannak például a struccok, melyek háta dús tollazattal van ellátva, hasuk, lábaik, nyakuk és fejük azonban szinte teljesen csupasz. Hatalmas szárnyaik kiterítve napernyőként szolgálnak, hűvösebb időben pedig melegítik őket.

Lehet, hogy neked is feltűnt már, de míg a hideg égöveken honos rókafélék füle a testükhöz képest viszonylag kicsi, a sivatagban élőké hatalmas. Ennek egyszerű biológiai oka van: az állat testében felmelegedett vér a fülek erezetébe kerülve hamar le tudja adni a hőt a nagy felületű fülkagylón keresztül. Természetesen ez nemcsak a sivatagi rókafajokra vonatkozik: ugyanígy hűtik magukat a hozzájuk hasonlóan nagy hallószervekkel megáldott meleg égövi állatok, például a nyulak, a gazellák és egyes kisrágcsálók is.

A méretes fülek mellett a másik legjellemzőbb állati anatómiai sajátosság a perzselő hőmérsékletű területeken a hosszú láb: erre kiváló példa az egyiptomi ugróegér (Jaculus jaculus) vagy a szaharai hangya (Cataglyphis bicolor). A kialakítás logikája itt is egyszerű: minél távolabb van a jószág teste a felhevült talajtól, annál jobb.

A legfinomabb műszerek a nap alatt

A forró környezetet kiválóan toleráló teremtményeket nem csupán a külső, hanem belső adottságaik is támogatják a túlélésben. Számos faj szervezete képes nedvességet szinte alig tartalmazó élelemből oxidáció útján vizet előállítani.A sivatagi kengurupatkány (Dipodomys deserti) akár az egész életét is leélheti anélkül, hogy akár egy csepp vizet is magához venne– nedvességszükségletét kizárólag szilárd táplálékokból, többnyire magokból fedezi. Hozzá hasonlóan a sivatagi ragadozók úgyszintén az elejtett prédaállat húsa által jutnak vízhez. A legmelegebb tájak kétéltűi is érdekes módszert fejlesztettek ki nedvességpótlás végett: nappal húzódnak be viszonylag párás, árnyékos odvakba, ahol a bőrükön keresztül szívják fel a levegő nedvességtartalmát.

A magas hőmérsékletű térségek számos állati képviselője az anyagcseretermékeit is úgy alakította ki, hogy minél kevesebb víz menjen kárba a szervezetéből. Ezért pergamenszáraz a székletük, illetve vizeletük sem hasonlít a miénkre: tömény húgysavat választanak ki, melynek előállításához a szervezetük nem von el vizet feleslegesen.

A természet legjobb hűsítőpraktikái

A kánikulában nem elegendőek az előnyös testi adottságok – az állatoknak ötletes, hőszabályozást elősegítő fortélyokat is be kell vetniük mindennapjaik során. A legnépszerűbb taktika az éjjeli és az alkonyati-hajnali életmód, hiszen, miután a nap lemegy, illetve mielőtt felkel, jóval egyszerűbb vizet és energiát spórolni a vadászat vagy a táplálékgyűjtés során.

Számos viselkedésbeli sajátosság is segíti a forró övezetek lakóit a túlélésben: a sivatagi kígyók például jellegzetes oldalazó-hullámzó mozgással kúsznak a homokon, hogy a testük minél kisebb felülete érintkezzen azzal.

A gyíkok pedig szinte repülnek, annyira rövid időre teszik a földre lábaikat futás közben, illetve esetenként még két lábra állva is képesek szaladni, hogy elkerüljék a perzselő talajt.

Nyitókép: Shutterstock