Sok ezren búcsúztak II. Erzsébettől: volt, aki 11 órát várt, hogy láthassa a ravatalt

Forrás: AFP/Jamie Williamson -
gyász II. Erzsébet brit királynő brit királyi család ravatal II. Erzsébet halála
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A brit királyi család mellett sok ezer alattvaló gyűlt össze II. Erzsébet királynő ravatalánál a Szent Giles-székesenygházban. 

Ezrek várakoztak Edinburgh utcáin, hogy még egyszer, utoljára láthassák II. Erzsébet koporsóját, amit a városon keresztül egy gyászfelvonulás során vittek a katedrálisba.

Először III. Károly, Anna hercegnő, András és Eduárd vett búcsút a királynőtől, majd a székesegyház előtt várakozókat is odaengedték a ravatal elé. A koporsó előtt fejet hajtottak, elmondtak egy rövid imát, és voltak olyanok is, akik 11 órán keresztül várakoztak azért, hogy méltó módon elbúcsúzhassanak a királynőtől.

A II. Erzsébet királynő koporsóját szállító menet, amint a Holyroodhouse palota felé hajt Forrás: AFP/Jamie Williamson

A koporsót kedden szállítják Londonba, ahol szintén alkalom nyílik arra, hogy elbúcsúzzanak a királynőtől. A temetés szeptember 19-én lesz, II. Erzsébetet a Westminster-apátságban helyezik végső nyugalomra, a férje mellé.

A fotókat ide kattintva lehet megtekinteni.

A szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet királynő szombati búcsúztatásán Vilmos, Katalin, Harry és Meghan egymás mellett sétálva köszöntötték a Windsorban összegyűlt tömeget. Kezet fogtak az emberekkel, beszélgettek, fogadták a részvétnyilvánításokat, valamint megnézték a virágcsokrokat és koszorúkat, melyeket a gyászoló polgárok a királynő tiszteletére a palotához vittek. Ez akár még arra is utalhat, hogy véget ért a viszálykodás a két herceg között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.