II. Erzsébet brit királynő Fülöp herceg lovász
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jámbor Vilmos, a windsori udvar egykori lovásza dolgozott Fülöp herceggel, II. Erzsébettel és Dianával is.

Az idén 50. születésnapját ünneplő Jámbor Vilmos édesapja a fogathajtás elkötelezett tisztelője volt, így idővel a fia is itt kötött ki, később pedig még a királyi családot is szolgálta. Fülöp herceggel és az uralkodóval is napi kapcsolatot ápolt.

"Igaz, csupán egy esztendeig szolgáltam az udvarban, a covidig minden évben visszajártam Windsorba, vagy a Royal Ascotra, de a karácsonyi partikra is rendszeresen kaptam meghívót a családommal együtt" – mesélte a férfi a Borsnak. Hozzátette, az együtt töltött idő során olyan közvetlen volt vele Fülöp, hogy nem rejthette volna véka alá örök playboyságát, miközben utálta a körülötte lévő felhajtást, bár káromkodni nagyon szeretett.

"A királynő ezzel szemben egy igazi hölgy volt: cseppet sem viselkedett felsőbbrendűként és sosem volt kimért, sőt még évek múltán is emlékezett egy-egy közös beszélgetésünkre, és mindig volt egy perce arra, hogy kézfogással köszöntsön" – emlékezett vissza a Harry és Vilmos herceg mellett annak idején még Diana hercegnőt is lovagoltató Jámbor Vilmos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.