"Mások meghalnak azért, hogy itt lehessenek" - 23 éve él temetőben ez a férfi

Forrás: Shutterstock -
szellem kísértetjárás temető
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már 23 éve él egyedül egy brit férfi egy temetőben. Állítása szerint az évek alatt több szellemmel is találkozott, mégsem költözne el onnan.

A háborús veterán és nyugalmazott sírásó, Marc Cox 23 éve él a birminghami Witton temetőben, és amikor az emberek értetlenkedve kérdezik tőle, hogy hogy képes egy ilyen helyen élni, csak ennyit szokott válaszolni:

illusztráció Forrás: Shutterstock

Cox állítja, már találkozott szellemekkel az otthonában. Eleinte nem vette komolyan a Szürke Lányt, aki rendszeresen figyelte őt az ablakon keresztül, de amikor néhány gyászolóval szóba elegyedett, és megkérdezték tőle, hogyha egyedül él, akkor ki az a lány, akit látni szoktak az ablakában, nagyon megrémült.

Ezután egy Amy nevű szellemről is beszélt, aki egy darabig nem hagyta őt aludni, de mára már nem kísérti a férfit, hanem vigyáz rá.

A temetőt Marc gyermekei is imádták, amikor még gyerekek voltak, rendszeresen jeleneteket játszottak el az Addams Family-ből a sírok között - írja a Mirror.

Marc pedig állítja, hogy mivel átélt már háborút, az élőktől fél, nem a holtaktól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.