állampolgárság magyar állampolgárság Shane Tusup
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Shane Tusup tudja, hogyan szeretné folytatni a jövőjét, és örül, hogy egyre több pozitív dolog találja meg.

"Ebben az évben ismertem meg azokat a barátaimat, üzlettársaimat, akikkel most közösen építem a vállalkozásaimat. Elmondhatom, hogy végre otthonra leltem, egy olyan közösségre találtam, amellyel bárhová eljuthatunk, csak keményen kell dolgoznunk" – nyilatkozta a sport- és üzletember a hot! magazinnak.

Azt is elárulta, hogy időközben magyar állampolgár lett, így már nem csupán itt lakik, de ide is tartozik.

"Az én életem is, mint mindenki másé, csupa fent és lent. Idén is kerültem víz alá, amikor azt hittem, sosem jövök a felszínre, de aztán csak kikecmeregtem. Most meg csak úgy hasítok. Ahogy a sportban, úgy az életemben is szeretek szigorú szabályokhoz alkalmazkodni."

Tusup édesanyja sportbalesetet szenvedett, ezért idén ő nem utazhatott, így az edző lepte meg a családját az ünnepekkor San Franciscóban. A következő évre pedig megfogadta, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elérje a céljait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.