17 évesen lett lottómilliomos, most azt kívánja, bárcsak sose nyert volna

Forrás: Instagram/Jane Park -
lottó lottómilliomos lottónyertes Jane Park
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna arra, hogy megnyerje a lottón a főnyereményt. Sokan gondolatban már el is költötték a százmilliókat, ám közel sem olyan mesés hirtelen gazdaggá válni, mint hinnénk.

Egy brit nő, Jane Park mindössze tizenhét éves volt, amikor kihúzták a számait az EuroMillions elnevezésű lottójátékon és egymillió font (mai árfolyamon számolva 450 millió forint) ütötte a markát tíz évvel ezelőtt. A hirtelen jött gazdaság azonban megszédítette, és nemcsak a pénzzel nem tudott igazán jól bánni, hanem a rá irányuló médiafigyelemmel, támadásokkal és halálos fenyegetésekkel sem volt egyszerű megbirkóznia.

Jane ma már 27 éves és azt kívánja, bárcsak ne nyerte volna meg a lottót, ugyanis tiniként nem tudta felfogni, mennyi pénz is az egymillió font, hiszen sosem látott még korábban ekkora összeget.

– idézi a Daily Mail a fiatal nőt, aki Dr. Phil műsorában vallott múltjáról.

Forrás: Instagram/Jane Park

A nyeremény egy részét plasztikai beavatkozásokra és kozmetikai műtétekre költötte: megoperáltatta a melleit, valamint a fenekét is, ezekre pedig sosem került volna sor, ha nem nyer a lottón. Az egyik kezelés ráadásul majdnem halálos lett számára, ugyanis a szervezete nem reagált jól az érzéstelenítésre, fertőzést kapott és egy hónapig kórházban feküdt.

Jane azonban nem bánta meg, hogy mire költötte a pénzét, csupán azt sajnálja, hogy a nyilvánosság előtt felvállalta, hogy nyert. Rengetegen támadták, kritizálták, zaklatták, sőt halálos fenyegetéseket is kapott.

Mindezek után eltökélte, hogy azért lobbizik majd, hogy a szerencsejáték korhatárát felemeljék 16-ról 18 évre az Egyesült Királyságban. Ez végül megtörtént, és Jane ezt saját sikerének könyveli el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.