Színészek, akik nagyon is élvezték filmbéli partnerük csókját

csók film színész magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színészek között nem mindig van meg a romantikus jelenetekhez szükséges kémia. Sok történetet hallottunk már sztárokról, akik nem voltak lenyűgözve a filmbéli partnerük csókjától. Azért néha az ellenkezője is megtörténik, vagyis olyan jól sikerül az összeállítás, hogy végül a kamerákon kívül is szárba szökken a románc, de ha az nem is jön össze, a pillangók mindenképpen megjelennek a színészek gyomrában a csók hatására. Összegyűjtöttük azokat a sztárokat, akiknek a filmbéli csókja megpecsételte az életüket. 

Mila Kunis és Ashton Kutcher

Hosszú idő kellett, mire beérett Mila és Ashton első csókja. A két színész az Azok a 70-es évek show-ban találkozott először, amit 1998-ban kezdtek el vetíteni az Egyesült Államokban. Mila Kunis olyan fiatal volt még, hogy a show-ban csattant el élete első csókja, amit Ashton Kutchertől kapott. Hiába volt azonban fergeteges az élmény, a kamerákon kívül akkor még nem jöttek össze egymással. 2011-ben mindketten szinglik lettek, akkor kezdtek el újra találkozgatni, és bár a kapcsolatuk lazának indult, érzelmeiket nem tudták letagadni. 2015-ben összeházasodtak, és azóta már két gyereket nevelnek.

Mila Kunis és Ashton Kutcher az Azok a 70-es évek show-ban Forrás: Fox

Stephen Moyer és Anna Paquin

A True Blood – Inni és élni hagyni című nagysikerű sorozat két főszereplője a kamerákon kívül is egymásra talált, sőt, románcuk a való életben sokkal hamarabb szárba szökkent és sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint a sorozatban. Találkozásuk első pillanatától fogva érezhető volt közöttük a vonzalom, ám a sorozatban a kiteljesedésre várni kellett, hiszen Stephen Moyer karaktere, az érzékeny vámpír sokáig gyötrődött érzései miatt, mire végül egymásra találtak, a való életben viszont virágzott a kapcsolatuk, semmilyen akadály nem gördült a szerelmük elé. 2010-ben házasodtak össze, 2012-ben születtek meg az ikreik, és azóta is boldog kapcsolatban élnek.

True Blood – Inni és élni hagyni című nagysikerű sorozat két főszereplője a kamerákon kívül is egymásra talált Forrás: ZUMAPRESS.com/Represented by ZUMA Press, Inc./Hbo

Alicia Vikander és Michael Fassbender

A jóképű ír színész, Michael Fassbender több alkalommal is romantikus kapcsolatba keveredett olyan színésznőkkel, akikkel együtt dolgozott. Volt afférje Nicole Beharie-val, akivel a Shame - A szégyentelen című drámában játszott együtt, valamint Zoë Kravitz színésznővel is randizott, miután együtt szerepeltek az X-Men: Az elsők című filmben. Azonban egyikük sem nyűgözte le őt annyira, mint a svéd szépség, Alicia Vikander. A balett-táncosból lett színésznővel a Fény az óceán felett című romantikus drámában játszottak együtt. A közös munka és a filmben elcsattant csókok megpecsételték Michael Fassbender sorsát. Kapcsolatuk természetesen folytatódott a film munkálatainak végeztével is, sőt 2017-ben össze is házasodtak. Azóta pedig egyetlen másik színésznő sem tudta elcsavarni a színész fejét.

Fény az óceán felett, filmben Forrás: Photo12 via AFP/Archives du 7e Art/Heyday Films/Dreamworks/Heyday Films/Dreamworks

Michael J. Fox és Tracy Pollan

Ma már a Vissza a jövőbe című filmekből ismerik leginkább az emberek Michael J. Foxot, ám Amerika a Családi kötelékek című sorozatban nyújtott alakításáért zárta őt először a szívébe. Karaktere, Alex P. Keaton az évadok alatt több nővel is összejött, köztük a Tracy Pollan által alakított lánnyal is. A sorozat ikonikus jelenete volt az, amelyikben elcsattant közöttük az első csók, ugyanis addig nem volt annyira nyilvánvaló a két színész vonzalma egymás iránt. Hiába volt meg azonban a kémia, kamerán kívül nem lehettek egymáséi, hiszen mindketten kapcsolatban éltek. 1988-ban találkoztak ismét a Fények, nagyváros című dráma forgatásán, és ekkor már semmi nem állhatott a szerelmük útjába. Összeházasodtak, és 1989-ben meg is született az első közös gyerekük, akit további három követett. A pár azóta is együtt van.

Michael J. Fox és felesége Tracy Pollan Forrás: AFP/Chris Delmas

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.