Mondd meg a csillagjegyed, megmondom, mit sportolj!

Forrás: Shutterstock -
csillagjegy testmozgás magazin sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a sportra mindenkinek szüksége van, sokan azért nem építik be a testmozgást a mindennapjaikban, mert azt állítják, nem szeretnek mozogni. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy így van, sokkal inkább arról van szó, hogy még nem találták meg a számukra kellő kihívást és kikapcsolódást nyújtó mozgásformát. A különféle csillagjegyek különböző habitussal rendelkeznek, így nem mindegy, hogy milyen edzéstípust választanak maguknak. Most ebben segítünk nektek. 

Kos


A Kos szereti feszegetni a határait, és nem mellesleg nagy benne a versenyszellem. Uralkodó bolygója a Mars, így igazi harcos, motiválja, ha győzhet. A küzdősportok az ő világa lehet, de tulajdonképpen bármit megszerethet, ahol versenghet valakivel. A rövidtávfutás is neki való. Ha veszít, azt rosszul viseli, van, hogy ilyenkor még jobban felszívja magát, de az is előfordul, hogy vereség esetén feleslegesnek érzi a befektetett munkát.

Forrás: Shutterstock

Bika


A Föld jegyű Bika nehezen veszi rá magát a mozgásra, de ha valamit megszeret, ahhoz mindenáron ragaszkodik. Az átlagosnál erősebb izomzata és csontjai remek alapanyagot szolgáltatnak számára a testépítéshez. Többnyire imádja a természetet, így a túrázás is jó választás lehet a számára. Ha valamilyen okból kifolyólag abba kell hagynia a sportot, nehezen kezdi újra, ilyenkor gyakran felszaladnak rá a pluszkilók.

Ikrek


A mozgékony, változatosságot kedvelő Ikrek érdeklődését szinte minden megragadja. Ám ahogy belelkesedik, úgy meg is unja az adott mozgást. Számára a legjobb, ha többféle edzést végez, így egyikből sem lesz idő előtt elege. MIvel imádja a társaságot, a csapatjátékokban is jó lehet, persze, csak akkor, ha beszélgetés helyett rendesen odateszi magát.

Forrás: Shutterstock

Rák


A hiperérzékeny és családcentrikus Rák sokszor úgy érzi, hogy az edzőteremben töltött időt a szeretteitől veszi el, így számára fontos, hogy a családja biztosítsa arról: megérdemli a kikapcsolódást. Ha ez semmiképp sem vállalható számára, akkor érdemes olyan programokat szerveznie, amelyek a mozgást és a családjával való együttlétet ötvözik. A közös kirándulások erre például nagyon jók lehetnek, de az is felvillanyozhatja, ha például a gyerekeivel vehet részt egy-egy edzésen. A babakocsis futást pedig egyenesen neki találták ki.

Oroszlán


Ha az Oroszlán megjelenik az edzőteremben, biztosan mindenki figyelmét magára vonzza. Ő biztosan nem megy le szakadt melegítőben sportolni. Tüzes jegy lévén energikus és dinamikus, de csak akkor, ha már ráérzett a mozgás örömére, amúgy hajlamos ellustulni. Szereti a csoportos órákat, és mindent meg is tesz, hogy kitűnjön társai közül: a tánc és az aerobik jó választás lehet számára.

Forrás: Shutterstock

Szűz


Bár nem mindig lelkesen, de a Szűz az egészsége megőrzése érdekében gyakori vendég az edzőtermekben. Pontosan megtervezi, mikor, mit fog csinálni és azt végre is hajtja. Mivel perfekcionista, gyakran választja a személyi edzést, hiszen biztos akar lenni benne, hogy mindent a nagykönyv szerint csinál. Precíz, így kedveli azokat a gyakorlatokat, amelyekhez erre van szüksége. Ha szelfizni látsz valakit a teremben, az biztosan nem a Szűz lesz, számára az edzés, bár jólesik, nem szórakozás, hanem az életmódja szükséges része.

Mérleg


A Mérleg az Ikrekhez hasonlóan mindent kipróbál, ami elég hangzatos és az útjába kerül. Eredendő szépérzéke miatt azonban szereti az esztétikai sportokat: a tánc, a korcsolyázás, a tenisz mind neki való testmozgás lehet.

Skorpió


A Skorpió, ahogy az élet más területein, úgy a sportban sem éri be bármivel. Imádja az extrém sportokat, ha még nem próbálta, a sziklamászás, a falmászás és az ejtőernyőzés biztos a bakancslistáján van. Kitartó és eltökélt, a fizikai korlátain gyakran hatalmas mentális erejével sikerül túllépnie, ami kiváló sportolóvá teheti.

Forrás: Shutterstock

Nyilas


A Nyilas a természet embere. Szívesen fut és gyalogol a szabadban, de az ő tuti szerelme a lovaglás. Imádja a szabadságot, és ez a sportolásában is igaz. Tűz jegyűként nagyon gyakran belelkesedik, és ha rátalál az igazi szerelemsportjára, nem könnyen mond le róla.

Bak


Amíg a Kos másokkal, a Bak önmagával versenyez. Célja, hogy mindig jobb és jobb legyen - és ehhez ellenfélre sincs szüksége. Állóképessége és kitartása rendkívüli: a hosszú, hegyi túrák és a hosszútávfutás is az ő sportja lehet.

Forrás: Thinkstock

Vízöntő


Levegő jegyű társaihoz hasonlóan a Vízöntőt is a változatoság gyönyörködteti. Szeret egyedül edzeni, számára a mozgás egyszerre spirituális utazás is. Rugalmasak is: így ha edzőterembe járnak, szinte bármit szívesen kipróbálnak. Többnyire bejön nekik a futás, de a jóga is nagy kedvencük lehet.

Halak


A Víz jegyű Halak nem azok az emberek, akik berobbannak a terembe és már fel is pattannak a futópadra vagy hatalmas súlyokat vesznek a kezükbe. Ők inkább fordulnak a vízi sportok felé: szeretnek úszni, és ha tehetik, búvárkodni is. A jóga és a pilates a finom mozdulataival épp az ő finom lelkének való. Túlhajtani nem szereti magát, viszont jó érzéssel tölti el, ha kellmesen megmozgatja az izmait. Ahogy a Vízöntő esetében: a sport egyben belső utazás is lehet számára.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.