A magyarok szerint az anyaság a legszebb női hivatás

Forrás: Shutterstock -
anyaság hivatás kutatás magyar
A magyarok több mint 80 százaléka úgy gondolja, hogy az anyaság a legszebb női hivatás - közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legújabb reprezentatív felmérése alapján, amelyet anyák napja alkalmából készített.

Közleményük szerint a kutatásból kiderült az is, hogy a magyarok több mint kétharmada szerint egy nőnek nem kell lemondania a karrierjéről az anyaság és a gyermeknevelés miatt, és csaknem ugyanennyien gondolják azt is, hogy a nők számára az anyaság jelenti a kiteljesedést.

A magyarok döntő többsége, 83 százaléka egyetért azzal, hogy az anyaság a legszebb női hivatás. A gyermekesek közül tízből kilencen, de a gyermektelenek között is tízből heten azonosulnak ezzel az állítással. Leginkább a vidéken élők és az idősebb korosztály tagjai vélekednek így.

Az emberek 80 százaléka úgy gondolja, hogy az anyaság és a karrier összeegyeztethető, bár ez nehéz feladat. Ezzel az állítással leginkább az egyedülállók és az egygyermekesek értettek egyet.
Kiderült a KINCS felméréséből az is, hogy az emberek 74 százaléka szerint egy nőnek fontos a gyermek a teljes élethez, 67 százaléka pedig azzal is egyetért, hogy a nőknek az anyaság jelenti a kiteljesedést. Ezen két állítással egyetértők között nagyobb arányban voltak a gyermekesek, különösen a nagycsaládosok, az idősebb generációk tagjai és a községekben élők.

A magyarok szerint az anyaság a legszebb női hivatás Forrás: Shutterstock


A megkérdezettek 68 százaléka gondolja úgy, hogy egy nőnek nem kell lemondania a karrierjéről, az életcéljairól az anyaság és a gyermeknevelés miatt, ezzel az állítással a legidősebbek és a legfiatalabbak egyaránt, nagy arányban értettek egyet.

A válaszadók 61 százaléka szerint az édesanyáknak az otthon és a család fontosabb helyen áll, mint a munka és a karrier. A megkérdezettek mindössze 26 százaléka véli úgy, hogy igazuk van azoknak a nőknek, akik jó szakma vagy állás mellett nem vállalnak több gyermeket.

A válaszadók a női szerepek közül első helyre az anyaságot helyezik, a válaszadók 60 százaléka szerint egy nő életében az anyaság a legfontosabb. Ezt követik az egyéb családi kapcsolatokra vonatkozó szerepek, a házastársi/társi, majd a szüleiről gondoskodó gyermek szerepe, és csak ezek után következnek a munkához kapcsolódó szakmai sikerek.

A gyermekes válaszadók 65 százaléka gondolta azt, hogy az anyaság "a női lét csúcsa", a gyermekteleneknél ez az arány 45 százalék. Legnagyobb mértékben a kisgyermeket nevelők tették az anyaságot az első helyre, 71 százalékuk gondolkodik így.

Összességében megállapítható, hogy a magyarok többsége szerint az anyaság a legszebb női hivatás, amelyet a különféle női szerepek közül az első helyre tesznek. A magyar családpolitika kiemelten fontos része az édesanyák támogatása és annak biztosítása, hogy a nők édesanyaként és dolgozó nőként is kiteljesedhessenek. Emiatt Magyarországon sok intézkedés segíti az édesanyákat a család és a munka közötti egyensúly kialakításában - közölte a KINCS.

Az országos reprezentatív kutatás 1000 felnőtt telefonos megkérdezésével készült 2023. március 22. és 31. között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.