Párharc: Kozso elmondta, miért adták fel a játékot

közlemény TV2 Párharc (tévéműsor) Kozsó
Kozso és párja, Ágica közleményt adtak ki, amiben elárulták, mi a valódi oka annak, hogy feladták a játékot a TV2 páros vetélkedőjében, a Párharcban.

"Sokat gondolkodtunk, hogy elvállaljunk-e egy olyan versenyt, ahol komoly kihívásokat kell teljesíteni, és ahogy láthattátok is, álltunk elébe. Korábbi egészségügyi problémáim egyáltalán nem befolyásolták döntésünket, az a múlt, meggyógyultam, és nem jellemez, nem korlátoz minket. A párok osztják be maguk között a feladatokat, hogyan taktikáznak, milyen adottságaik vannak, mennyire szerencsések, mennyire ismerik és szeretik egymást, mennyire szeretik mások őket. Szerettük volna kipróbálni magunkat egy hétköznapinak nem mondható helyzetben, és ez alatt a pár nap alatt a versenytársakat is sikerült megismernünk. Tisztában voltunk, ki hogyan vélekedik rólunk, de hisz ez az Ő véleményük! Igyekeztünk mindenkit egyformán biztatni és segíteni, mindenki sikerének egyformán örültünk, ha kritikánk építő jellegű volt, annak hangot adtunk. Nem DR BRS-ék kérésére szavaztunk Krisztiánékra, hanem azért, mert úgy gondoltuk, hogyha erőnléti feladat lesz, akkor a fiatalok maradhatnak, ha pedig párkapcsolati összecsapás, akkor Adriék jobban ismerhetik egymást, és azért nyerhetnek.NEM FELADNI MENTÜNK, HANEM ÁTADTUK A HELYÜNK! Azért indultunk, mert kaptunk egy lehetőséget, és éltünk vele, hogy kipróbáljuk magunkat. NYERNI mindenkinek mást jelent. A döntőig meneteltünk második nap. Összesítettben harmadik helyen álltunk.. Megkaptuk, amiért odamentünk, tudtuk, hogy ' a csúcson kell abbahagyni' . A villán kívüli rengeteg elfoglaltságot, fellépést, egyetemet, felkészülést egy külföldi versenyre sajnos nem tudtunk tovább kizárni az életünkből, és ez is szerepet játszott a döntésünkben. Kapcsolatunkat ez a tapasztalat csak még jobban megerősítette, ha lehet ennél erősebb, és egy életre szóló élményt kaptunk!" - írták a közös fotóhoz.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.