Ne csak a szerelemben úszkálj! - Ezekbe a fürdőkbe látogass el egy romantikus hétvégére

fürdőhelyek fürdők romantikus szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ugyan már elmúlt Valentin-nap, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne romantikázhatnánk a szerelmünkkel. Lehet szó névnapról, születésnapról, évfordulóról, vagy csak egy ok nélküli pihentető hétvégéről, a hazai élmény- és gyógyfürdőkben garantáltan feltöltődhetünk energiával.

Bármerre is visz az utunk Magyarországon, szinte mindenhol találunk olyan fürdőt, ahol kikapcsolódhatunk. Nem véletlen, hogy ilyen sok komplexum épült hazánkban, ugyanis az ország területének nyolcvan százaléka alatt van valamilyen termálvíz. A világon is egyedülálló vízkészlet, a több ezer éves múltra visszatekintő fürdőkultúra olyan egyedülálló élménylehetőségeket hozott létre, amelynek nincs párja a világon.

Nem könnyű feladat kiválasztani, hogy a számtalan gyógy- és élményfürdő közül melyikben is töltsünk el egy romantikus hétvégét a szerelmünkkel. Ezért összegyűjtöttünk pár helyet, ahol garantált a feltöltődés!

Rudas Gyógyfürdő

A világ fürdőfővárosának is kikiáltott Budapesten számtalan helyre ellátogathatunk, de mind közül talán a Rudas a legromantikusabb. Számos fotózásnak adott már helyet, így biztosan azok is ismerik kékcsempés medencéjét, akik még sosem jártak a Gellért-hegy lábánál álló fürdőben. A közel félezer éve épült, részben törökkori fürdő hangulata magával ragadja a látogatókat, a tetőterasz medencéjéből pedig lélegzetelállító látvány tárul a fürdőzők szeme elé.

A Rudas fürdő jellegzetes törökkori építmény Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség

Miskolctapolca Barlangfürdő

Sokszor hallhatjuk Miskolctapolca nevét, és nem ok nélkül terjed szájhagyomány útján ennek a fürdőnek a híre. A Barlangfürdő vizét egy olyan termálforrás adja, amelyet már az ősidők óta ismernek, azonban csak a török hódoltság után, a XVIII. században kezdték el fürdőhellyé alakítani. Európa egyetlen természetes barlangfürdőjébe nem csak gyógyulni, hanem pihenni is járnak a fürdőzők. A zegzugos járatokban áramló meleg karsztvíz, a kristálytiszta és hűs levegő üdítően hat a testre és a szellemre egyaránt.

Hagymatikum Gyógyfürdő

A hagyma fővárosában, Makón található fürdő központi helyszíne, a kupolás medencetér ámulatba ejt minden látogatót. Amint lemegy a nap, és felkapcsolják a fényeket, egészen mesebeli világ költözik a Hagymatikumba. A narancssárga fényben pompázó kupolát a fehér tartóoszlopok választják el a kristálytiszta kék víztől. Már ez a látvány is mámorító és varázslatos, de igazán a szaunaparkban tudjuk kizárni a külvilágot. Hagyjuk, hogy elbódítson minket a pára és az illatkavalkád, mert utána garantáltan új emberekként távozunk onnan a szerelmünkkel.

Az élménymedencék között magasodik az élet fája a Hagymatikumban Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség

Aquaworld Resort Budapest

Hazánk talán legismertebb fürdőjében mindenki megtalálja a helyét. Kicsik és nagyok, családok és szerelmespárok is élvezhetik az élményfürdőzést. A különleges atmoszférájú, hatalmas kupolás központi tér az inkák titokzatos világába repíti a látogatókat. Ha a romantikus hétvégén elsősorban nem pihenni, hanem mozogni szeretnénk, az Aquaworldben erre is van lehetőség. Az élménymedencék garantáltan megdolgoztatják a testünket! Az aktív kikapcsolódás után érdemes ellátogatni a szaunavilágba, amely varázslatos illataival segíti a felfrissülést.

Debreceni Aquaticum Spa

A Debrecenben található Aquaticum olyan, mintha nem is igazi lenne. Lenyűgöző építészeti megoldásai szinte megbabonázzák az embert, és nem egyszerű felocsúdni a szemünk elé táruló látványból. A Nagyerdő százéves fáinak ölelésében fekszik, és nemcsak nyáron, hanem a hideg téli időben is érdemes lehet felkeresni. A strandfürdő csúszdarendszere semmihez sem hasonlítható, és nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is sikítva csúsznak le rajta. A romantikus hangulatról pedig az éjszakai fürdőzés gondoskodik.

A cikk létrejöttét a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.