"Vegyétek tudomásul, hogy egy kövér lánnyal dolgoztok együtt!" - Christina Aguilera tagadja az idéze

kövér Christina Aguilera tagadás énekesnő fogyókúra bulvársajtó karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szőkeség visszautasítja, hogy egy friss interjúban kövérként jellemezte volna magát.

"A 2002-ben megjelent, Stripped című lemezemet csontsoványan reklámoztam annak idején. Egyszerűen belefáradtam" - nyilatkozta állítólag a kilencvenes években feltűnt popcsillag, aki egy négyesztendős kisfiú édesanyja.

AFP
AFP

A The Voice című tehetségkutató amerikai változatában debütált énekesnő testképéről szóló szöveget a Billboard magazinnak tulajdonítják, és nagy visszhangot váltott ki a rajongók körében. "Ecuadorból származom, de az emberek egy vékony, szőke, kék szemű lánynak hittek. Amikor legközelebb színre léptem, egy kicsit gyarapodott a súlyom, sötétebbé vált a bőröm, és lett néhány testékszerem. Hadd áruljam el, hogy a kiadóm nem nyelte le egykönnyen a békát. Csaknem 7 kilót híztam a Stripped koncertkörútján. A vállalatnál komoly értekezletet hívtak össze a vészhelyzet miatt, mivel a változást hátrányosnak ítélték meg a karrieremre nézve. Tulajdonképpen azt mondták, hogy túl sok ember életét érinti, ha hízom: zenei producerekét és döntéshozókét egyaránt. Váltig állították, hogy a turném többi szereplőjét - a táncosokat és a személyzetet is - ellehetetlenítheti a hízásom, mert kövéren egyetlen lemezt, illetve koncertjegyet sem fogok tudni eladni. Fiatal voltam, szóval könnyen fogpiszkálóvá fogytam a következő albumom, a Back to Basics megjelenéséig."

Christina egyes beszámolók szerint úgy döntött, kiszáll az önsanyargató mókuskerékből, s legfrissebb korongja, a Lotus promóciójánál inkább mindenkivel közölte: vegyék tudomásul, hogy egy kövér lánnyal dolgoznak együtt. "Néha emlékeztetnem kell a popszakmán belülieket, hogy semmi közük a testemhez, hiszen az enyém. Többé nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a külsőm veszélybe sodorja a pénzcsináló gépezetet." Aguilera szerint azonban ő ilyet soha nem mondott egy újságnak sem. "Az idézetek nem állják meg a helyüket, Christina nem mondott ilyeneket" - közölte az énekesnő szóvivője. Az énekesnő testének átalakulásairól itt láthatsz képeket.

A Lotus november 13-án jelenik meg az Egyesült Államokban. A két évvel ezelőtti, Bionic című korong fiaskója után nagy visszatérést remélnek a rajongók. Bár testképéről nem nyilatkozott, de annyit tényleg mondott a Billboardnak, hogy az album az új énjének megünneplése. "A lótuszvirág nagyon jól tűri a mostoha körülményeket. Az idő múlásával is szép és erős marad. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a belső erőt népszerűsítsem, s inspiráljam a közönséget ezzel az üzenettel. Most, 31 évesen úgy érzem, a helyemen vagyok. Utoljára egy évtizede volt bennem ennyi energia. Nagyon sok mondani- és kifejeznivalóm van az emberek felé" - osztotta meg az újságírókkal Christina.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.