A nők harmada állandóan diétázik - Te közéjük tartozol?

Forrás: AFP -
diéta fogyás hízás fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nők 57 százaléka próbált fogyni az elmúlt egy évben, háromból ketten pedig arról számoltak be, hogy általában, illetve mindig igyekszenek megszabadulni két-három kilótól. A férfiak körében ehhez képest csupán 39 százalékos a fogyni vágyók aránya – állítja a Mintel kutatása.

Ez a fajta elégedetlenség a testalkatunkkal tökéletes táptalaja a különféle csodadiétáknak, illetve életre hívta az ún. szuperételek piacát is: háromból egy ember nyitott arra, hogy kipróbáljon egy új terméket, ami tökéletesebb egészséget ígér. Ugyanakkor ez a sok diétázó nő és férfi a valóságban nem igazán ügyel arra napi szinten, hogy mit is eszik.

Forrás: AFP

A Loughborough University kutatásból pl. kiderül, hogy a mozgás ugyanakkor jót tesz, ha fogyni szeretnénk. Azok a nők, akik mérsékelt testmozgást végeztek a svédasztalos vacsora előtt, kevesebbet ettek, mint ülőmunkát végző társaik. Azok a társaik, akik viszont energiát veszítettek azzal, hogy korlátozták a kalóriabevitelt, egy ilyen alkalommal átlagosan 40 százalékkal többet ettek, mint társaik.

David Stensel metabolizmus-szakértő szerint ez az új kutatás ellentétes a korábbi feltételezéssel, miszerint a sport hatására éhesebbek leszünk, és többet eszünk. “Most már biztos: nem eszik többet az, aki sportol – legalábbis nem a testmozgást követő néhány órán belül. Most az a cél, hogy megfigyeljük, hogyan folytatódik ez a tendencia, a következő napon is visszafogottabb-e a fogyasztás a mozgás hatására” – teszi hozzá.

Az is kiderült, hogy háromból egy nő nem tudja, mennyi kalóriát fogyaszt egy nap. Azoknak, akik ezzel tisztában vannak, a harmada állította, hogy a napi ajánlott 2000 kalóriánál többet vesznek magukhoz.

Csak semmi kalóriaszámolgatás! Így fogyhatsz le hatékonyanhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160402-igy-fogyhatsz-le-hatekonyan-makroelemek-szamolasaval.htmlAki fogyni szeretne, a legtöbbször a kalóriabevitelt csökkenti, és többet kezd mozogni: elviekben ez a legtökéletesebb módszer arra, hogy az extra kilóktól megszabaduljunk. Ugyanakkor jobban járunk, ha a kalóriák helyett inkább a makroelemeket tartjuk számon.Ez Zsír!--Kisbabával sem kell lemondanod a sportolásról – Fussatok együtt!http://www.life.hu/ez-zsir/20160329-nem-kell-lemondanod-a-futasrol-ha-nem-tudod-kire-bizni-a-gyereket.htmlKisbabás anyukaként sem kell lemondanod a sportról, sőt, közös minőségi időtöltés lehet belőle: igazi baba-mama program. Tavasszal és nyáron a legideálisabb választás a babakocsis futás, hiszen így a pici is kint lehet a szabad levegőn. Ez Zsír!--Napi kétezer guggolás, és olyan feneked lesz, mint az internet két ikersztárjánakhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160401-miriam-es-michelle-carolus-ikerlanyok-napi-ketezer-guggolast-vegeznek-hogy-formas-fenekuk-legyen.htmlMiriam és Michelle Carolust szexi, formás alakjuk tette az Instagram sztárjaivá: az ikerpár saját bevallásuk szerint nem a sebészkésnek, hanem a rendszeres edzésnek köszönhetik nőies idomaikat. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.