káros anyagok takarítás rákkeltő anyagok egészség tisztítás lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utóbbi évtizedekben több anyagról is kiderült, hogy káros az egészségre: allergiát okoz, vagy rosszabb esetben növeli a rák kialakulásának kockázatát. Utóbbiak között több olyan is van, mely szinte minden otthonban megtalálható, ráadásul naponta használjuk.

Nincs ugyan bizonyíték arra, hogy a rákos megbetegedések elkerülhetőek azáltal, ha az otthonunkból száműzzük azokat a szereket, melyek összetevői között az egészségre káros anyagok találhatóak, hiszen a rák kialakulásában genetikai tényezők és a lakáson kívüli környezeti hatások is szerepet játszanak. A kockázatot azonban csökkenthetjük, ha a lehetőségekhez mérten feleslegesen nem tesszük próbára a szervezetünket, azaz a lehető legkevesebb olyan szerrel vesszük körül magunkat, melyek veszélyesek lehetnek.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com


Légfrissítők és illatosítók

Míg régen levendulát, citromot és szárított virágokat használtak a lakás illatosítására, addig ma roskadoznak az üzletek polcai a különböző elektromos illatosítóktól, légfrissítő spray-ktől és mutatós illatgyertyáktól, melyek dekorációként is megállják a helyüket. Ezek többsége valóban azonnal elnyomja, illetve megszünteti a szagokat, de általában olyan összetevők által, melyek nem kímélik a szervezetünket. Ilyen többek között a légfrissítők egy részében található naftalin és a formaldehid. Előbbi hosszú távon károsítja a vörösvértesteket, és fokozza ezáltal a vérrögök képződését, továbbá növeli a rák kialakulásának kockázatát. A formaldehid mérgező - nagyobb mennyiségben irritációt, légzési problémákat okoz - és rákkeltő hatású.

Fontos!

A gyártók kezét szigorú szabályok kötik a termékeik gyártásakor használható veszélyesnek vagy egészségre károsnak bizonyuló anyagokat illetően. Gyakran azonban egy-egy anyagról vagy a felhasználható mennyiségről évekkel később derül ki, hogy veszélyes, ezért tanácsos a legkevesebb kockázatot vállalnod, és minimálisra csökkentened azon termékek számát a lakásban, melyek mesterséges összetevőket tartalmaznak.

Szőnyeg- és kárpittisztítók, padlóápoló szerek, ablaktisztítók

Előbbiek manapság a legmakacsabb foltokat is képesek percek alatt eltüntetni, utóbbiak pedig ragyogóvá varázsolják a kopott padlót is.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com


Valóban hasznosak, de ezek a modern tisztítószerek mellékhatásokkal is rendelkeznek: összetevőik között sokszor olyan anyagok is megtalálhatóak, melyek károsak az egészségre, sőt, egy-egy összetevőről azt is megállapították már, hogy szerepet játszhat a rák kialakulásában. Ilyen például a perklór-etilén, melyről feltételezik, hogy növeli a rák kockázatát. Az ablak- és üvegtisztító szerekben - szerencsére csak kevésben - megtalálni a dietilén-dioxidot, melyről szintén feltételezik, hogy rákkeltő hatású.

Fórum: Természetes tisztítószerek?



Fertőtlenítőszerek, antibakteriális tisztálkodószerek

antibakteriális



thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com


Már csak azért sem, mert az antibakteriális tisztálkodószerek egyik fő összetevője, a triklozán felhalmozódik az emberi szervezetben, ráadásul növelheti a rák kialakulásának kockázatát. A fertőtlenítőszerekben található fenolról és krizolról pedig már bebizonyították, hogy rákkeltőek, ráadásul a vesét és a májat is károsítják.

Házi praktikák - vegyszerek nélkül

Lesd el a nagyi trükkjeit takarításhoz!

Vegyszerek nélkül is lehet makulátlan a lakás

9 érv, hogy citromra cseréld a tisztítószereket


Kíméld a szervezeted!

tisztítószer

LIFE MAGAZIN: Házi praktikák

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=B3wM4AYji7tFccS2

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.