A nőknél és a férfiaknál is mást jelent a szerelmi vallomás

párkapcsolat férfi szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nők, mivel állítólag a Vénuszról származnak, arról híresek, hogy elsőként vallanak szerelmet egy romantikus kapcsolatban.

Igazából azonban a férfiak hajlamosabbak kiejteni a szájukon az érzelmileg túlfűtött szót. Be is ismerik, hogy legalább hat héttel korábban fordul meg a fejükben, mint a nőknek.


Thinkstock
Thinkstock



Ez nem jelenti azt, hogy a férfiak elvakultabbak. Evolúciós-gazdaságtani szempontból a vallomás időzítésében és funkciójában a nemek közti különbség azon múlik, hogy intim kapcsolatba kerültek-e már egymással. "A férfiak hevesebbek lehetnek e tekintetben, de nekik egészen mást jelent a szerelem, mint a nőknek" - mondta el a társszerző, Josh Ackerman, a MIT Sloan Menedzserképzésének marketingadjunktusa.
Felmérések sorozatából derítették ki a kutatók, hogy a párok kétharmadánál a férfi vallott először szerelmet. Ők azok, akiket nagyobb boldogsággal tölt el az is, ha hallják azt a szót, hogy "szeretlek", még mielőtt eljutnának az ágyig. A nők jobban szeretik, ha a férfi a szex után szánja rá magát a nagy lépésre.

A kutatók feltételezése szerint az intim kapcsolat előtti érzelmi feltárulkozás az érdeklődést jelzi arra, hogy testileg is kiteljesedjen a viszony, és ez az, amit a férfiak evolúciós értelemben szeretnének elérni, hogy a génjeik továbbításának esélye ne vesszen el.

A nők viszont többet veszíthetnek, ha teherbe esnek, ezért jobban szeretik, ha csak az aktus után hallják az áhított szócskát. Ezt erősíti az eredmény is, mely szerint a könnyed és röpke kalandokra vágyó férfiak a szexuális élmény előtt szeretik hallani a vallomást. A hosszú távra tervező nők és férfiak viszont utána.

A fogamzásgátlás és az egyenjogúság ellenére ezek a primitív minták még mindig irányítják a tudatalattit, mondta el Ackerman. A kutatók azt remélik, hogy ha feltárják ezen viselkedésminták biológiai hátterét, akkor az emberek jobban megérthetik az elrejtett jelentéseket és motivációkat, melyek gyakran adnak okot félreértésekre.

Forrás: Medipress

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.