párkapcsolat szerelem együttélés nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Álmainkban a nyaralás mindig boldog és pozitív hangulatban telik. Nem árt azonban tisztában lenni vele, hogy ha nem készülünk fel rá kellőképpen, a közös nyaralás akár kapcsolati krízist is okozhat. Kíváncsi vagy, mire kell odafigyelned, hogy szép emlékekkel térhessetek haza? Mi felkészítünk!

A közös nyaralás sokunk számára az év fénypontjának számít. Már tavasszal lázasan tervezgetünk, pénzt csoportosítunk, helyszínt választunk, kiadó apartmanok után telefonálunk, és a 100%-os feltöltődésre hajtunk: élményfürdőt, városnézést, tengerparton heverészést vagy éppen hegymászást tervezünk. Ha megvannak a szabadságok, nincs is más hátra, mint a visszaszámlálás, csomagolás, és persze az elmaradhatatlan listaírás. A "fontos" címszó alá olyan tételek kerülnek, mint az utasbiztosítás, a bikini, a törölközők, a strandruha, a szuku, a sokfaktoros naptej, a kalap, a hűtőtáska vagy a bicikli. Aztán a várva várt napon nekivágunk a nagybetűs nyaralásnak, nehéz bőröndökkel és egy jó adag lelkesedéssel. Ekkor még hisszük, hogy minden rendben lesz, hogy öt-hat vagy sok napon keresztül csupa pihenés, vidámság, szerelem lesz az életünk.

Thinkstock
Thinkstock



Ennek ellenére megesik, hogy a nyaralás már a második napon frusztrált beszélgetésekbe, veszekedésbe, sírós-vádaskodós monológokba torkollik. Hazatérve világvége gondolataink vannak, biztosra vesszük, hogy oda a kapcsolatnak, hiszen még ezt a pár napot sem bírtuk ki együtt. Pedig a történtek oka gyakran abban a sablonos hibaforrásban keresendő, hogy lelkiek terén nem készültünk fel megfelelően a nyaralásra. Hogy ne kerülj hasonló helyzetbe, összegyűjtöttük azt az 5 tényt, amit mindenképp figyelembe kell venned a közös nyaralás előtt.

1. Mindenkit más élmény pihentet

Szeretitek egymást és közös jövőt terveztek. Ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy a nyaralásról is ugyanaz a kép él bennetek. Mielőtt nagy lelkesedésedben szállást foglalsz, mindenképp puhatolózz a párodnál, biztosan tetszik-e neki a választott helyszín és a lehetséges programok. Ne dőlj be a "nekem mindegy" jellegű hümmögéseknek! Lehet, hogy időigényes, mégis megéri addig keresgélni, amíg kompromisszumos megoldást nem találtok. Ebben az esetben egyikőtök sem mond le semmiről, és így mindketten garantáltan jó érezhetitek majd magatokat.

Thinkstock
Thinkstock



2. A problémák nem mennek nyaralni

Az egyik leggyakoribb hibaforrás, hogy elhisszük: az a néhány nap pihenés képes lesz feledtetni a közös problémáinkat. Megesik, hogy a vakáció álomszép lesz, sok esetben azonban döbbenten tapasztaljuk, hogy a párunk itt is türelmetlen, hogy még mindig nem szeret rendet rakni maga után vagy éppen továbbra is úgy féltékenykedik, ahogy otthon szokott. Ha elejét akarjuk venni a bajnak, érdemes már utazás előtt felkészíteni magunkat ezekre a lehetséges konfliktusforrásokra. Ha nem érnek meglepetésként, kisebb traumát okoz majd a miattuk érzett csalódás is.

3. Egy kis magány mindenkinek kell

Azért megyünk együtt nyaralni, hogy együtt zsebeljük be a nyári élményeket: közösen vízi biciklizzünk, ússzunk, menjünk múzeumba vagy túrázni. Amikor viszont a párunk nemet mond egy közös programra, mert máshoz van kedve, vagy egy kis magányra vágyik, nálunk gyakran elszakad a cérna. Nem értjük, hogy meri megvétózni a közös perceket és elrontani a nyaralásunkat. Hogy elkerülhessük ezt a problémát, jó megoldás előre elgondolkodni rajta, milyen szerepe van a párkapcsolatban az egyedüllétnek, és elfogadni, hogy időnként kifejezetten előnyös lehet, ha tiszteletben tartjuk a másik kérését, és a nyaralás alatt külön programokat is szervezünk magunknak.


Thinkstock
Thinkstock



4. Rossz passz nyáron is van

Mogorva, durván viselkedik, csapdos? Egyértelmű, hogy rossz kedve van. Mivel a hozzánk közelállók negatív érzelmei ragadósak, ebben a helyzetben egy szempillantás alatt rémutazássá válhat a nyaralás, amin már csak a sebtében hazautazás segíthet. Ha ép idegszálakkal szeretnénk túlélni ezt a pár napot, érdemes ezekben a helyzetekben a szokásosnál picit tudatosabban viselkedni: belátni, elfogadni, hogy a másik rossz passzban van, felajánlani a segítségünket, de ha nem reagál, az egyetlen kiút, ha veszekedés nélkül elvonulunk, és magára hagyjuk néhány órára. Érdemes az ilyen alkalmakra "B"-tervvel készülni: hogyan tudunk egyedül kikapcsolódni nyaralás közben?

5. A nyaralás önmagában is stresszfaktor lehet

Meleg van, órákat ülünk az autóban, repülőn vagy a vonaton, pattanásig feszült idegekkel állunk a dugóban, az apartman mégsem olyan, amilyennek a neten hirdették, az eső elmossa a nyaralást, vagy több pénzünk fogy, mint terveztük. A nyaralás hete(i) csak úgy hemzsegnek a stresszoroktól, ezt mégis hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Ha a másik felhúzza magát, mi is hamar kiborulunk, magunkra vesszük a dolgot, és egymásnak esünk. Élhető megoldás már előre fejben tartani a lehetséges problémaforrásokat, és ha megjelennek, felkészülten nézni szembe velük. A higgadtság megőrzése, az empátia és a "hallgassunk egy kis zenét" jellegű ötletek egyaránt jó megoldást kínálnak.

Mit tehetsz még?

A közös nyaralás a gyakorlott párok életében visszatérő konfliktusforrás. A korábbi munkahetek-hónapok feszültségei, a készülődés okozta stressz, a mélyben lappangó konfliktusok, anyagi problémák, de a közös programok erőltetése egyaránt szerepet játszhat abban, ha a hangulat romokban hever a nyaralás végére. Ha feszültté válik a hangulat, a hiszti, a nagy veszekedések, de a "már biztos nem szeretsz" jellegű érzelmi zsarolás sem vezet sehova. Érdemes inkább előre felkészülni a lehetséges problémákra, és ha konfliktushelyzetbe kerülünk, higgadt magatartással, józan viselkedéssel, toleráns beszélgetésekkel, vagy külön programokkal megmenteni a helyzetet.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.