8 hónapig titkolták! Most először nyilatkozott magánéletéről a Megasztár csinos énekesnője

párkapcsolat Megasztár szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Megasztár első szériájában feltűnt énekesnő félti a magánéletét - olyannyira, hogy most volt először hajlandó nyilatkozni januárba történt szakításáról.

Dér Heni és volt párja, a színész Gyetván Csaba útjai két év után váltak szét - még januárban, ám a szakításról egészen mostanáig csak a közeli hozzátartozók és barátok tudtak - írja a Borsonline. Heni régóta nagyon ügyel arra, hogy magánélete tabu maradjon, melynek oka elsősorban az, hogy egyszer már került igencsak megalázó helyzetbe a nyilvánosság miatt: egykori párja ugyanis élő adásban jelentette be anno, hogy lezárja kapcsolatát Henivel.

TV2
TV2

Heni 2009 tavaszán ismerkedett meg Csabával a TV2 Hal a tortán című műsorának forgatásán, az ismeretségből pedig hamarosan szerelem lett. Egészen tavaszig nem is igazán lehetett tudni róluk semmit, akkor azonban szállingózni kezdtek a hírek, miszerint valami nincs rendben a párral. Heni egészen eddig nem volt hajlandó nyilatkozni, a Borsnak most is csak annyit mondott: "Megerősítem: szakítottunk. Már januárban véget ért a kapcsolatunk". A lap Csabát is megkereste, aki szintén nem volt hajlandó bővebben kommentálni a dolgot, de azt elárulta, hogy továbbra is jó kapcsolatot ápol Henivel, nem maradt sem benne, sem az énekesnőben tüske.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.