A tampon miatt esett kómába a 15 éves lány

tampon kóma fertőzés sokk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tampon okozta az egymillióból egy esetben kialakuló vérmérgezést, ami majdnem a brit lány életébe került.

Tipp! Ijesztő fotósorozat a híres színésznőről! Kattints a képgalériáért!


Paige-et vissza kellett vinni a Southend kórházba, miután a zuhanyzóban elvesztette az eszméletét



Thinkstock
Thinkstock

Édesanyja, Sarah, így nyilatkozott erről: "Ott ültem a lányom ágya mellett, és már a temetését terveztem. Nem hittem, hogy túléli." Paige állapota azonban szerencsére javulni kezdett, és 10 nappal később elhagyhatta a kórházat. Most anya és lánya közösen próbálják felhívni a figyelmet a tampon lehetséges veszélyeire.

A toxikus sokk szindróma egy rendkívül ritka, súlyos betegség, melyet baktériumok toxinjai okoznak. Évente csupán 20 embert érint, és az esetek többségét valamilyen traumás sérülés, például égés vagy rovarcsípés váltja ki. Évente mindössze két eset hozható összefüggésbe a tamponnal.

A leggyakrabban elhangzó figyelmeztetés a toxikus sokk szindrómával kapcsolatban az, hogy nem szabad a tampont túl hosszú ideig bent hagyni. Szakértők szerint azonban az állapot néhány fiatal nőben pár óra elteltével is kialakulhat, amennyiben nem rendelkeznek elegendő antitesttel a fertőzés leküzdéséhez.

Paige már újra jár iskolába és feltett szándéka, hogy minél több fiatal lány figyelmét felhívja a tamponhasználat veszélyeire. A család tájékoztató kampányt indított, és szórólapokat kezdenek osztani Paige iskolájában, ahol egyébként különleges gyűlésen hívják fel a lányok figyelmét a betegségre.

A Paige által használt tampon gyártójának szóvivője így nyilatkozott az esetről: "Örömmel hallottuk, hogy Paige felépült. Vizsgálatot indítottunk az ügyben, de annak lezárta előtt további információkkal nem szolgálhatunk."

Tipp! Kirstie Alley hihetetlen fogyása, 20 évet fiatalodott a 60 éves színésznő! Kattints a képgalériáért!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.