halál Bee Gees Robin Gibb rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét kevesebbek lettünk egy igazi legendával - elhunyt Robin Gibb, a The Bee Gees együttes tagja. Hatvankét éves volt.

Gibb a Man-sziget fővárosában, Douglasben született 1949. december 22-én. Ikertestvére, Maurice 2003-ban hunyt el. Az angol Gibb család a jobb élet reményében 1958-ban a költözés mellett döntött, így felszállt egy Ausztráliába induló hajóra. 1959-ben a három Gibb fivér egy lokálban kezdett énekelni, itt indult el a karrierjük - a lokál tulajdonosa ugyanis felfigyelt a tehetségükre. 1964-ben már nagy sikereket értek el a kontinensen, 1967 után pedig Európa is a lábuk előtt hevert.

AFP
AFP

A The Bee Gees minden idők egyik legsikeresebb popcsapata volt. Albumaikból több mint 120 millió példányt adtak el a világ országaiban, munkájukat 7 Grammy-díjjal és 8 Grammy-díj-jelöléssel is jutalmazták.

Robin futotta be a legsikeresebb szólókarriert. 1994-ben bekerült a Dalszerzők Örök Halhatatlanjai közé, 2002 elején pedig a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki a bátyjaival együtt.

Robin 2010 augusztusában rosszul lett a belgiumi koncertjén. A kórházban kiderült, hogy komoly bélproblémái vannak, akárcsak ikertestvérének, Maurice-nak, aki 2003-ban meghalt. Robin kezeléseket kapott, felgyógyult, és folytatta a koncertjeit. 2011 októberében azonban ismét rosszabbra fordult az egészségi állapota: koncerteket is le kellett mondania. Nem sokkal később kiderült, a zenész a májrák ellen küzd. Hónapok óta folyamatosan jöttek a hírek a sztár állapotának romlásáról, mígnem április közepén tüdőgyulladást kapott, és kómába esett, de abból még felébredt. Állapota azonban nem sokat javult. A legendás zenészt hétfőre virradó éjjel érte a halál.

Tipp! Minden idők legszebb nője. Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.