"Az összes hajam odaadnám, hogy ő itt legyen velem" - Így élik túl a nők a kopaszságot

Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy szerte a világon szaporodik azoknak a nőknek a száma, akik tudatos döntés alapján szabadulnak meg hajuktól, sőt, egy-egy nő számára munkájának védjegyévé is válik a kopasz fej, például modelleknél, színésznőknél. Ezekben az esetekben nemhogy hátrány, de karrierjük szempontjából kifejezetten előnyt jelentett és jelent a tar koponya hangsúlyozása.

Színésznők haj nélkül

A legismertebb kopasz alakítás Sigourney Weaver nevéhez köthető, aki a Végső megoldás, a halál-ban jelent meg kőkemény nőként, haj nélkül. Cynthia Nixon, a Szex és New York sztárja egy színházi darab kedvéért vált meg tincseitől, de a szerep nem volt idegen számára, ő maga is megküzdött a mellrákkal.

Natalie Portman szerencsésebb helyzetben van, neki nem kellett a saját bőrén megtapasztalnia semmilyen betegséget, csak egy szerep késztette a tar fej felvállalására, és úgy tűnik, jól tette, ráadásul későbbi interjúk arra mutattak rá, hogy lelki érésének egy jelentős állomása volt, amikor túl tudott lépni női hiúságán.

Nők, akik nem akarták a kopaszságot

De mi a helyzet akkor, ha valaki a természettől fogva szépséges hajkoronáját egyik pillanatról a másikra, akaratán kívül kénytelen elveszíteni? Hogyan lehet feldolgozni a gondolatot, hogy kopasz fejbőrrel kell a továbbiakban élni, és ezt ő nem akarta, sőt egyáltalán nincs felkészülve életének erre a szakaszára?

A kopasz nők jelentős része hajuk hiányát iszonyatos szégyenként élik meg, és minden erővel takargatják szépséghibájukat. Egy ideig persze el lehet rejteni a kopasz koponyát, de például partner, vagy párkeresés során akad az alakuló kapcsolatban egy pont, amikor fel kell fedni a valóságot.

Korábban három fiatal nő mesélt a Life.hu-nak, hogyan érintette őket hajkoronájuk elvesztése.

Veránál három éve leukémiát állapítottak meg, a kemoterápia miatt iszonyatos sebességgel hullott ki a haja: "Nekem csak néhány hétig jelentett a haj elvesztése gondot, ennél sokkal félelmetesebb volt a lehetőség, hogy esetleg az életem is elveszíthetem. Súlyos betegségnél ez egyszerűen nem kap jelentőséget. Csupán egy kellemetlenség az ezer másik, ennél riasztóbb tünetnél, vagy mellékhatásnál. A folyamatos szédülés és hányinger számomra kínosabb volt.

Pedig a betegség előtt gyönyörű hajam volt, amíg nem születtek meg a lányaim, a hátam közepéig is megnövesztettem szőke fürtjeimet, de szülés után is mindig ügyeltem arra, hogy a hajam tökéletes legyen. Havonta jártam fodrászhoz, a legtrendibb hajfestékeket használtam, és aligha volt olyan új termék a piacon, amit én ne akartam volna kipróbálni.

A leukémia azonban átírta az életemet. Hidd el, ez fájt a legkevésbé, hogy elhullott a hajam! Amikor már nagymértékű volt a kopaszodás, megkértem a férjemet, hogy hozza be a nullásgépet. Neki azzal nyírtuk otthon a haját. Szóval a férjem volt az, aki egy könnyebb délelőtt, benn a kórházban, kopaszra nyírt.

Én nem sírtam, a hajamat akkor már egy pillanatra sem sajnáltam, és nem volt bennem szégyenérzet, hogy életem párja látja csupaszságomat. Aki az életéért harcol, annak ez mit sem számít. Illetve ez így nem igaz, nem akarok általánosítani, mert találkoztam olyan fiatal lányokkal, akik valahogy a hajukra fókuszálva élték át a betegség keserűségét, szóval volt egy-két fiatal lány, aki iszonyú nehezen élte meg a kopasz létezést. Én nem. Talán a gyerekeim miatt az életre figyeltem. Azt mondtam mindenkinek: túlélem, és akkor a hajam is visszakapom."

Molett, fekete lány, szépséges arccal. A találkozóra napszemüvegben, baseballsapkában érkezik. A napszemüveget magától vette le, a sapkától, az én kérésemre, csak egy pillanatig volt hajlandó megválni, és miközben felvillantotta maradék tincseit, lopva körbe is lesett, hányan láthatták, amit olyan keservesen szeretne eltakarni.

"Két éve kezdődött a baj, akkor voltam végzős egy kőkemény főiskolán. Baromi sokat kellett tanulni, nem minden vizsgám sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Rengeteget ettem, édességgel vigasztaltam magam, alig mozogtam. Nyilván hajlam is lehet a dolog mögött, mindenesetre felborult a hormonháztartásom.

Pajzsmirigy-rendellenességet állapítottak meg. Gyógyszereket szedek, és sajnos az én esetemben nem segít a hajátültetés sem. Várok, hogy csillapodjon a hormonális hullámverés, de ez annyira nehéz. Alig maradt hajam, sapka nélkül ki sem lépek az utcára, de így nem lehet élni. Inkább nem járok sehová, a barátaim elmaradtak mellőlem, pasim meg már akkor sem volt, amikor kezdődött a gond. Három éve nem szexeltem senkivel. Nyitni nem merek, ha meg valaki a sapka meg a nyilvánvaló tartózkodásom ellenére mégis rám kattan, azt nem engedem közel magamhoz. Rettegek, hogy le kell venni a sapkát és akkor meglátja a 'rám gerjedt' srác, hogy milyen a fejbőröm.

Kínkeservesen leállamvizsgáztam, de a munkahelykeresés se megy könnyedén. Hogyan jelentkezzek egy menő állásra úgy, hogy sapka van a fejemen? A paróka gondolatát meg képtelen vagyok elviselni. Az olyan lenne, mintha belenyugodnék a kopaszságba. Meg csak öreg nők viselnek parókát, nem?"

Anita autóbalesetben veszítette el a haja egy részét. Az autó fémváza szabályosan megskalpolta a jobb szemöldökétől felfelé a koponya feléig. Sikeres műtéttel visszakerült a koponyára a fejbőr, de a műtéti hegek vonalában nincs haj. Látványos kopasz csík kanyarog a vörös fürtök között. Anitát ez ma már nem zavarja. Annyira.

A balesetről nem szívesen beszél, mert ott, azon a csikorgóan hideg éjjelen nemcsak a fejbőrét, de a párját is elveszítette: "Azért volt néhány nagyon kemény hónap az életemben, amikor azt hittem, a koponyám egyik fele mindörökre kopasz marad. Próbáltam elképzelni az életemet félig kopaszon, vagy teljesen kopaszon. Nekem fontos volt a hajam, szerettem, szeretem a tincseimet. És a pasim is imádta. Ő azonban meghalt a balesetben, így valahogy ez is távolabbra került tőlem. Tudod, azt gondolom, az összes hajam odaadnám azért, hogy Bálint itt legyen velem. Ha neki nem kellenék kopaszon, akkor is. A puszta életéért is odaadnék mindent.

Na, de a kopaszság. A műtét után egy jó ideig haj nélkül jártam. Aztán amikor elkezdett nőni a hajam, akkor egy ideig igyekeztem úgy fésülni, hogy takarja a hegeket. Nem sikerült. Valahogy könnyebb-lazább lett a szerkezete a hajamnak a baleset után, gondolom, meggyengült minden, így a legkisebb szél is elfújta a kritikus részekről. Meguntam.

Azóta ennyire röviden hordom, és ha megbámulják, hát megbámulják az emberek. Mert láthatod: megbámulják. Szinte hallom, ahogy találgatnak, mi történhetett velem, néha elcsípek egy-egy megjegyzést: 'szegényke... láttad, ott nincs is haja'. Egy ideig nagyon zavart, ma már kevésbé, igyekszem nem erre figyelni, próbálom feldolgozni a balesetet, a jövőre koncentrálni. Az is lehet, hogy holnap azon kapom magam, bemegyek az első fodrászüzletbe és kopaszra nyíratom magam. Miért ne? Lehet, ez a legtökéletesebb megoldás."

A kóros szorongástól is kihullhat a haj

Gazdag Enikő pszichológus a Life.hu-nak elmondta, a kopaszság egy bizonyos hányadában okként szerepelhetnek a lelki gondok: "Gyakorlatom során már találkoztam olyan klienssel, aki oly mértékben szorongott, hogy látványosan és nagymértékben hullott a haja. Ezekben az esetekben az okok felderítésére kell fókuszálni, a szorongás okait feltérképezni, esetleg olyan technikákat elsajátítani, amelyek enyhíthetik a szorongást, illetve segíthetnek a kényszeres tevékenységet megszüntetni.

A másik oldalon vannak azok az okok, amelyek nem megszüntethetők, és az illető kénytelen a kopaszsággal, vagy a részleges hajelvesztéssel együtt élni. Itt igénybe vehetők olyan eszközök, amik pótolják a hiányt, még akkor is, ha ezek egy része valóban pótmegoldás és erre időnként fény is derül.

A hajbeültetés hosszú távra szóló megoldás, és nagyon sokat segíthet a helyzet rendeződésében. Az illetőnek azonban az a feladata, hogy elfogadja így saját magát, meglássa azon pozitívumait, amelyek nem a hajával kapcsolatosak, és értékelje saját magát, ezen hiányosságával együtt is. Ebben szakember tud segíteni neki."