Poliamória - Avagy így működik ma a többszerelműség

2015.11.29.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Szerelem egyszerre több emberrel? Lehetséges ilyen? És ha igen, hogyan működik, és mit lehet kezdeni vele? És mit csinálnak azok, akik ezt választják életformájuknak? 6 kérdés és 6 válasz a poliamóriáról. Férfiszemmel és férfiaggyal!

1. Mi az a poliamória?

Magyarul többszerelműség, a görög 'poli' és a latin 'amor' szavakból. Olyan, kettőnél több embert magában foglaló kapcsolat, ami érzelmi elkötelezettségen alapul, és ennek megfelelően hosszú távú perspektívájú.

Semmiképp nem összekeverendő a szvingerezéssel vagy a szexuálisan nyitott kapcsolattal, hisz ott pont az a lényeg, hogy egy pár két tagja az érzelmeket kizárólag egymásnak tartogatja, csupán szexuális célból lépnek kapcsolatba másokkal is. A poliamoristák (vagy „polik") ezzel szemben az érzelmek terén is ellene vannak ilyesfajta kizárólagosságnak.

2. Lehetséges egyszerre több emberbe szerelmesnek lenni?

Lángoló, szenvedélyes szerelemmel valószínűleg tényleg csak egy emberbe lehet egyszerre, ezt a polik sem tagadják. Ez az érzés azonban, mint tudjuk, az esetek 99,99%-ában egy idő után elmúlik – vagy átalakul másféle szerelemmé. Szóval a poliamoristák szerint többféle szerelem létezik (vagy a szerelemnek többféle formája),

és attól, hogy részünk van az egyikben, az még nem zárja ki, hogy közben részünk lehessen egy másikban is. Akár mással is.

3. Ez lényegében egy kifogás a megcsalásra, nem?

Nem egészen. A megcsalás lényege ugyanis nem az, hogy valaki mással is csinálunk valamit a partnerünkön kívül, hanem hogy a háta mögött tesszük. Igazán a hazugság és a másik árulása, a benne való csalódás a fájdalmas benne. Meg az, hogy miatta úgy érezzük: nem vagyunk elég jók.

És a megcsalás legtöbbször abból is fakad, hogy valaki nem kapja meg az igényei szerint szükséges dolgokat egy kapcsolatban. A poliamória ezzel szemben a teljes és kölcsönös őszinteségen alapul. Minden a másik engedélyével és beleegyezésével történik, és a mögöttes okokat és szándékokat is kommunikálják egymás felé a felek. Így nem fordulhat elő az, hogy olyan két ember van együtt, akik nem is tudnak mindent a másik vágyairól és igényeiről, miközben a másik viselkedése elhiteti velük, hogy igen.

4. Milyen formái léteznek a poliamóriának?

A lehetőségek száma lényegében végtelen, hisz minden a résztvevők közös elhatározásától függ, ők alakítják ki a kapcsolatok formáját és szabályait is. A lényeg, hogy minden résztvevő jól érezze magát benne. Így például lehetséges, hogy valaki egyszerre két emberrel találkozgat, akik tudnak egymásról.

Vagy, hogy egy együtt élő pár egyik tagjának van emellett egy lazább, alkalmibb, de rendszeres viszonya is (amit a partnere is elfogad, de ezt már nem is említjük ezentúl mindig külön). Esetleg három vagy négy ember él együtt, miközben romantikus kapcsolatok is vannak közöttük. Vagy létezik egy nagyobb csoport, ahol a csapaton belül bármi belefér, de kifelé nem.

5. Na és mi van a féltékenységgel?

A féltékenység alapvető ösztön bennünk, így szó sincs arról, hogy aki poliamorista, abból hiányozna ez az érzés. Csak épp ők ezt egy rossz dolognak tartják, ami ellen lehet és kell is tenni, és ami (közös) munkával leküzdhető. Mert a nézeteik szerint a féltékenység elsősorban saját magunkról szól, a saját félelmeinkről és birtoklási vágyunkról, és nem a másikról.

Ha pedig tudatosítjuk magunkban, hogy nem létezik egyetlen tökéletes partner, aki minden egyes vágyunkat teljesíti egész hátralévő életünkben, akkor azon se fogunk görcsölni, ha mi sem vagyunk ilyenek valakinek.

Ehelyett inkább tudunk arra koncentrálni, hogy örüljünk mindannak, amit egymástól kaphatunk. És a poliamoristák egyik legfőbb elve szerint minél több szerelmet adsz, annál többet kapsz – a szerelem megsokszorozza önmagát, a világ pedig jobb hely lesz a minél több szerelemtől.

6. Akkor egy monogám kapcsolat már ciki és ósdi?

Dehogy! A poliamória egyáltalán nem való mindenkinek. (Sőt, valószínűleg a nagy többségnek nem.) Semmi baj nincs azzal, ha valaki úgy érzi: ő képtelen lenne ilyesmire. Csak ne ítélje el, és ne tartsa hibbantnak/erkölcstelennek/helyes útra térítendőnek azt, aki pedig a monogámiával van így, főleg ha közben senkinek sem árt vele.