Szilágyi Istvánnak megműtötték a szemét: most kettős látástól szenved

Forrás: RTL Klub -
szemműtét szilágyi istván Lópici Gáspár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ország Lópici Gáspárja műtéten esett át, szürkehályogot távolítottak el a bal szeméről. A beavatkozás jól sikerült, de a színművész egyelőre kettős látástól szenved.

Szilágyi Istvánnak nincsenek könnyű napjai. Miután a fia elverte, több bordája is eltört, most pedig egy műtéten esett át, és eközben még aggódhat is a gyermekéért, akit nem engedtek ki a börtönből. Az ország Lópici Gáspárjának most a felépülés lenne az első, de ő inkább a fia miatt izgul és hazavárja annak ellenére, hogy az milyen csúnyán bánt vele.

Szilágyi István kettős látástól szenved Forrás: RTL Klub

Az általa okozott sebek már gyógyulnak, most nem amiatt szorult ellátásra a színművész. Egy előre tervezett szemműtéten esett át: eltávolították a szürkehályogot a bal szeméről.

látok rendesen, csak még mindenből kettőt.

mondta a Borsnak„Bent van még a börtönben, de most már remélem, hamar hazajön"

Három évet is kaphat apja összeveréséért Szilágyi István fia

Több bordája is eltört Szilágy Istvánnak miután a fia összeverte. A színész már megbocsátott, de etől függetlenül súlyos büntetést kaphat a gyermeke: akár 3 évet is. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.