Felnőtt korban sem késtél el a fogszabályozással: ezt kell tudnod róla

Forrás: Shutterstock -
minikölcsön2019
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amíg évtizedekkel ezelőtt a fogszabályozás szinte csak a gyerekkorra korlátózódott, ma már egyre több felnőtt dönt úgy, hogy rendbe hozatja a mosolyát. A nagyfokú fogtorlódás vagy a fogak túlzott előreállása jelentősen ronthat a rólunk alkotott benyomáson, még akkor is, ha a fogaink amúgy szép fehérek. Felmerül a kérdés, meddig lehet a fogakat szabályozni. Tulajdonképpen bármeddig. A szakemberek szerint persze érdemes minél fiatalabb korban elkezdeni, de ha erre nem kerül sor, felnőttként is megéri belevágni. 

A fogszabályzásra, fogszabályozó készülékek használatára leggyakrabban akkor van szükség, ha a fogak állása nem megfelelő. Ez egyrészt esztétikai, de egészségi problémákat is okoz, az utóbbiak közé a harapási rendellenesség tartozik például, de akadályt jelenthet az artikulációban és a rágásban is. A torlódott fogak körül sokkal könnyebben és gyorsabban felhalmozódik a lepedék és a fogkő, ezek miatt pedig sokkal inkább veszélyezteti azokat a fogszuvasodás és a fogágy pusztulása.

Tudni kell, hogy felnőttkorban az állcsontok növekedését fogszabályozással már nem lehet befolyásolni, így a kezelés is bonyolultabb, mint gyerekkorban, emellett ilyenkor fogágybetegségekkel és foghiányokkal is gyakran találkozik a szakember, amit szintén orvosolni kell.

A szakemberek szerint a leggyakrabban 20 és 30 év közötti felnőttek szabályoztatják a fogaikat Forrás: Shutterstock

Fogszabályozással megszüntethetők a torlódások, a kiálló frontfogak rendezhetőek, harmonikus arcprofil, gyönyörű mosoly és megfelelő harapási forma alakítható ki.

A szakemberek szerint a leggyakrabban 20 és 30 év közötti felnőttek szabályoztatják a fogaikat: az esetükben a gyerekkori fogszabályozás elmaradt, de az is előfordul, hogy fogvesztés miatt alakul ki szabálytalanság, és a fogvándorlást kell korrigálni.

Mielőtt a fogorvos fogszabályozási tervet készít, szükség van a páciens alsó és felső fogsorának lenyomatára, panoráma- és teleröntgenre, száj- és arcfotóra is a legoptimálisabb eredmény eléréséhez.

A felnőttkori fogszabályozás kezelési menete két szakaszra bontható. Az első, aktív fázisban a fogakat addig mozgatják, míg ideális helyüket el nem foglalják. Ez a szakasz általában másfél-két év, a második, passzív fázis célja a fogak helyben tartása egészen addig, míg az azokat körülvevő fogágy át nem épül új helyzetnek megfelelően.

Az első szakaszban rögzített készüléket visel a páciens, amit szükség szerint hónapról hónapra ellenőriztetni, állítani kell, a második szakaszban lehetőség van kivehető készülék viselésére, de a napi szintű használat itt is nagyon fontos. Amennyiben ez nem valósul meg, a fogak visszarendeződhetnek az eredeti nem kívánatos állapotba.

Felnőtt korban sem késtél el a fogszabályozással Forrás: Shutterstock

Ha egy fiatal felnőttben kialakul az igény arra, hogy szabályoztatja a fogait, számolnia kell ennek az anyagi hozadékával is. A felnőttkori fogszabályozás nem olcsó, már maga a készülék is több százezer forint lehet, nem beszélve a folyamatos orvosi kontrollról, a készülék esetleges sérüléseiről, ami mind-mind pénzbe kerül. Mindezek ellenére mégis jobb minél előbb belekezdeni, ugyanis a szabálytalan fogak sérülésveszélyesebbek, és később sokkal nagyobb kiadást jelenthet a tönkrement fogak pótlása.

A rovat tippje (x)

A minikölcsönt akár egy óra alatt is megkaphatja az ügyfél, expressz szolgáltatással külön díj ellenében és ehhez nem kell semmilyen erőfeszítést tennie. Megfelelő infrastruktúra mellett online is igényelhető, vagyis a szobából sem kell kimenni – persze aki ragaszkodik a papír alapú szerződéskötéshez, az is megtalálja a számítását. Munkáltatói igazolás helyett választhatjuk a bankszámlamegosztó funkciót, ami tovább egyszerűsíti az igénylési folyamatot. Legfeljebb 600 ezer forint igényelhető fix törlesztőrészletekkel. Ha az ügyfél meghosszabbítaná a törlesztés futamidejét, annak sincs akadálya, erre több egymást követő alkalommal is lehetősége van.

Ha megvan az elhatározás és a megfelelő összeg is a rendelkezésünkre áll, jó tudni néhány dolgot. A legfontosabb, hogy a fogszabályozó folyamatos és nagyon alapos ápolást igényel. Tovább tart a fogmosás is, és naponta minimum háromszor el kell végezni. Ha nincs tisztán tartva a készülék, akkor az melegágya lehet a különféle baktériumoknak, ami a fogak romlásához, fogágy - és fogínybetegségekhez vezethet.

A cikk megjelenését a Minikölcsön.hu támogatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.