Jennifer Grey ötvenévesen nyert az amerikai táncműsorban

színésznő Jennifer Grey tánc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jennifer Grey színésznő nyerte a Dancing With the Stars című amerikai televíziós vetélkedőt, amelyben Bristol Palin, az ismert konzervatív politikus lánya a harmadik lett.

Az ötvenesztendős Grey, aki Patrick Swayze-vel játszott az 1987-es Dirty Dancing című filmben, a nézők rekord számú szavazatával szerezte meg a győzelmet a kétórás műsorban. A küzdelem egyébként is hatalmas érdeklődés mellett zajlott: a záró adást több mint 23 millióan látták Amerikában.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


Grey trófeáját azonban inkább a 20 éves Bristol Palin fenyegette, ugyanis Sarah Palin politikus lányát hiába dorongolta le következetesen a zsűri, a közönség szavazataival mindig továbbjutott.Utolsó napi teljesítményét is lepontozta a zsűri, de megjegyezték, hogy azért a verseny három hónapja alatt érezhetően fejlődött a tánctudása.Grey az est folyamán tökéletes bécsi keringővel bűvölte el az ítészeket. Táncát Bruno Toniolo zsűritag "áldottan szépnek" nevezte. A győztes elmondta, hogy a showműsorból leginkább a tánc hiányzik majd neki.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.