reality show Való Világ 4 VV Szandika párbaj VV4 VV Béci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szandika már napok óta hangoztatta, hogy szeretne hazamenni - megkapta, amire vágyott.

Úgy taktikázott, ha Bécit hívja ki párbajozni, az erős ellenféllel szemben veszteni fog - legalábbis ezt hangoztatta. Jól taktikázott: mehet haza, Béci pedig folytathatja a játékot. A szavazok 40 százalékát kapta Szandi, Béci pedig a szavazatok 60 százalékát.

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

Vihar előtti csend uralkodott a stúdióban a párbaj elején, de a feszültség érezhető volt mindvégig. Szandi már korábban hangoztatta, hogy, ha nem ő esik ki, akár arra is képes, hogy a padlóhoz szögezze magát, csakhogy kimehessen. Erre most nem kellett, hogy sor kerüljön.

Szandika jelenetet rendezett a stúdióban

A ValóVilág4 hetedik párbajának győztese Béci lett. Szandinak tehát most ért véget a játék, így a szombat estét elméletileg élettársánál, Sanyinál fogja tölteni. Gyakorlatban viszont ez nem olyan biztos, miután ugyanis Béla visszatért a villába, a szilikoncsoda kiszúrt Sanyi mellett egy számára ismeretlen hölgyet, akire azonnal talált szerinte ráillő szót, majd Sanyit legyökerezte, és sírva kérdezte, hogy az éjszakát hol fogja tölteni.

Természetesen a barátai rendelkezésére állnak, ettől függetlenül kétségbeesetten itatta az egereket, és kérte számon joggal hűséges társát, aki csak kapkodta a fejét, és szerette volna megmagyarázni, míg a bomba biztosítéka, a hölgyike mosolygott magában. Megkérdeztük az "ismeretlen" leányzót, akit történetesen Nikinek hívnak, hogy mit keresett Sanyi oldalán. A válasz tömör, rövid, és lényegre törő volt: "Sanyinak egy ismerőse vagyok, nem értem Szandika kiborulását, mert mi már egyszer találkoztunk, ezek szerint nem emlékszik rám. Én nem vagyok Sándor barátnője. Szerettem volna egyszer eljönni egy párbajra, és ő elhozott. Ennyi a történet. Félreértés volt, amit biztos tisztázni fognak." - reagált a balhét kirobbantó fiatal lány.

Napi összefoglaló:

Klikk együttes videoklip forgatása

Tegnap már fül- és szemtanúi lehettünk, hogy miként zajlott a Kultúrcsürhe videoklipjének forgatása. A fiatalok a nehézségeket átugorva végül elképesztően nagyot alakítottak.

A Klikk klipforgatása közben viszont akadtak némi problémák: Szandika hűen önmagához passzív volt, nem akart szerepelni a klipben, Anikó közben ideges lett Jerzyre, amit Lacinak és Alekosznak panaszolt el. Éva semmilyen balhéból sem maradhat ki, így ő azzal csinálta a parádét, hogy nem akart a másik csapat klipjében szerepelni. A szorgos munka után debütáltak a klipek, amit most itt nálunk újra láthatnak.

Alek kritizálta Éva alakját

Néhány hete egy férfimagazin profi stábja látogatta meg a villabeli lányokat, hogy erotikus fotók készüljenek róluk. Az elkészült fotókat újság formájában megkapták. A csajok nagyon várták már ezt a pillanatot, ahogyan a fiúk is: árgus tekintettel, kíváncsian lapozgatták az újság hasábjait. A felfűtött hangulat után egy vérbeli brazil hangulatú karnevált tartottak. Rendszerint haladt minden, Szandi duzzogóban, se ruha, se tánc, se eredmény, Éva viszont lelkes volt addig a pillanatig, amíg Alekosz élesen nem kritizálta nem túl előnyös alakját.

Párbaj előtti feszület

Szandikának elképzelése sincs, hogy lenni vagy nem lenni, vagy épp menni vagy maradni. Ezzel Bécit nehéz helyzetbe hozta, hisz ő egyáltalán nem akar kikerülni a villából, viszont a plasztik cica megingása sokakra a frászt hozta. Többek között Gigire, aki most az egyszer berezelt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.