Való Világ 4 kiképzés VV4
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kiképző hetet a rossz kislány nyerte, akit csalással vádolták katonatársai. Évára pedig párbaj vár.

Gigi puskája elsül, Alekosz pedig eszik az éjszakai őrség alatt

A katonai kiképzés hétfőn kezdődött, így a villalakóknak volt idejük, hogy belejöjjenek a katonai létbe. Ám egy dolgot képtelenek tökéletesen teljesíteni, ez pedig az éjszakai őrség. Ezúttal Gigi puskája sült el övmegigazításkor, Alekosz pedig elment megtölteni üres pocakját. A rajparancsnok Anikó volt, aki nem jelentette a kiképzőknek a történteket, de a büntetés így sem maradhatott el. A lakók valamiért elfelejtik, hogy az egész villa be van kamerázva.

Anikót csalással vádolták

A villakatonák elérkeztek az utolsó kiképző napjukhoz, ami vizsgával zárult. Nagyon kemény feladatok vártak rájuk, Anikónál már az első küzdelem alkalmával eltört a mécses. A Rácz testvérek viszont vitték a prímet az első vizsgagyakorlaton. A gondolkodó állásnál Anikó bebizonyította erejét, ezzel nyert is, a többiek azonban csalással vádolták.

Anikó nyerte a katonai hetet

Idegen katonák által elrabolt kincset kellett visszaszerezniük a villakatonáknak. Nem volt könnyű dolguk. Három kulcs volt szükség ahhoz, hogy a "szelence" nyitható legyen. Előtte a két katonát kellett kivonniuk a forgalomból. Mikor kihirdették a katonai hét győztesét, történetesen Anikót, abban a percben rájött az őszinteségi roham, és le akart mondani ajándékáról, mert a gondolkodó állású feladatot nem szabályosan teljesítette. Végül a parancsnok lelki fröccse után elfogadta az őt megillető nyereményt.

A villafiúk rúdtáncoltak

A fiúk úgy döntöttek, hogy a katonai hét végeztével rúdtánccal lepik meg a lányokat. Éva teljesen átadta magát a látványnak és a hatásnak. Bár valljuk be, Alekosz inkább illúzióromboló volt, mint vonzó, amikor elesett a nadrágletolás közben. A show után következett a tivornyázás, és természetesen a görög szoknyavadász ismét Évát zaklatta.


A kiválasztás

Április 3-án biztos párbajozó Éva lesz. Három villalakó érzi úgy, hogy nem szeretne tovább együtt élni a törtető lánnyal. A csabai csaj harmadik csatájára készül. Rajta kívül még bezsebelt egy-egy jelet Gigi, Laci, Alekosz és Jerzy is. A felrobbant hajú lány több emberen ejtett sebet, melyek azóta sem gyógyultak be, így nem csoda, hogy ezúttal is őt szeretnék a villán kívül látni. Feltehetően a szépfiút, Jerzyt fogja kihívni párbajra, mint azt sokszor hangoztatta - bár addig még sok víz lefolyik a Dunán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.