Eszter és Shadi a villa két új lakója

VV5 valóságshow villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Attilát teljesen hatalmába kerítette a féltékenység zöld szemű szörnye, Veronika pedig heves csókokat váltott Cristofellel. Az is kiderült, ki az a két ember, akinek elsőként kell elhagynia a villát, és az is, hogy kik kerülnek be a helyükre.

Tipp! Nézd meg képgalériánkat a beszavazó show-ról! Katt ide!




Kinga még mindig nem tette túl magát azon, hogy Attila az előző éjszaka letépte róla a melltartóját. Fecónak puffogott, aki azzal próbálta megnyugtatni, hogy biztos így akar eljutni a főnyereményhez az összeférhetetlen fiú. Seherezádé rádöbbent, hogy valamit érez Gergő iránt, jól meg is ijedt az érzelmeitől. Attila és Péter megbeszélte, hogy kiesésük esetén mi lesz a feladata a bent maradónak, kit milyen sorrendben ejtsenek majd ki.


Tipp! Erotikus naptár a villalakókról! Kattints a képgalériáért! (18+)







Cristofel továbbra sem adta fel, hogy rábeszélje magát Veronikára. Kitartása végül meghozta gyümölcsét: hosszú perceken át csókolóztak egymás karjaiban. Attila nem rejtette véka alá az érzelmeit, bevallotta Kingának, hogy megőrül, ha nem láthatja két percnél tovább.


A lányok bevonulása a beszavazóshow-n

Melinda helyére három karrierista nő pályázott. Ezoterikus Hajnal festőművésznek vallotta magát. Annyira komolyan veszi a munkáját, hogy a lelkét is felviszi a vászonra. Egyedül nevelgeti tizennyolc éves lányát. Biztosra vette a saját bejutását, mert ő az átlagemberekkel ellentétben használja a harmadik szemét.


Tipp! Plasztikázott férfiak a sztárvilágból! Kattints a képgalériáért!








Susi megunta a gályázást a svájci magánkórház VIP-részlegén. Elérkezettnek látta az időt, hogy élvezze az életét. Karrier szempontjából már mindent elért, csak az ármány és szerelem hiányzik a mindennapjaiból.

Az eddigi legunalmasabb beszavazót végül Ördög Nóra barátnője, Eszter nyerte.

Szólj bele: Milyen vitaminokkal készültök a télre?



A fiúk bevonulása a beszavazóshow-n

Bandika helyére a feltörekvők triumvirátusa pályázott. Életrevaló Shadi anyja magyar, apja jordán, így ő félvér. Nem szokott piálni, de ha van mit ünnepelni, akkor mégis alkoholizál. Szerinte a villában mindenki megjátssza magát, legfőképpen Attila, akit több ezer nő nevében szeretne nyakon önteni egy korsó sörrel.

Andris a helyi diszkó lemezlovasaként keresi a betevőre valót, és három éve nincs barátnője. A háromperces bemutatkozó filmjéből ennél több nem is derült ki róla.

Önteltségben Dako vitte a prímet. A helyi vagány csávó a hasára gyűjti a csajok telefonszámait. A szuperlaza srác régi álma volt bejutni az RTL Klubhoz, és láss csodát, sikerült neki!

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Nézd meg képgalériánkat a beszavazó show-ról! Katt ide!


A feltörekvők közül végül Shadit küldték csatába a nézők.

Tipp! Különleges portrék hollywoodi sztárokról! Kattints a galériáért!



Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.