Megasztár 6: Megvan a kieső! Már csak ketten maradtak

Megasztár 6 kiesés Talán Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szakos Andi és Radics Gigi küzd a jövő héten a Megasztár címért, miután ma este Talán Attila kiesett a versenyből.

Az utolsó előtti adásban a fináléba jutásért küzdött meg Szakos Andi, Radics Gigi és Talán Attila.

Az első kör a szerepcsere jegyében zajlott. Talán Attila Pinktől választotta a U + Ur Hand című nótát. Mester Tomi jobban örült volna, ha Talán egy kicsit dühösebben dolgozza fel a dalt. Ezt a véleményt osztotta Bochkor is, akinek még az is nyomta a bögyét, hogy Attila időnként kereste a szöveget. Természetesen Bereczki most is megtalálta a kákán a csomót: sokkal több táncot várt volna el a fiútól, aki azzal védekezett, hogy nem akarta megzavarni a háttértáncosai koreográfiáját.

Szakos Andreát torokbántalmak kínozták, de a fátyolos hang pont jól jött ahhoz, hogy Steven Tyler orgánumához hasonló hangon adja elő az Aerosmith Cryin' című világslágerét. Mester Tomi úgy érezte, hogy Szakos most nem játszott biztonsági játékot, és ennek nagyon örült. Falusinak bejött, hogy nem volt a topon Andi hangja, szerinte iszonyat jól szólt. Bereczki ezúttal viszont meg sem hallotta a hangi hibákat, mert azt vette észre, hogy az Andiban lévő átütő erő még a benne lappangó betegséget is leküzdi.


Radics Gigi Cee Lo Green Forget You című számával varázsolta el a közönséget. Bereczki örömmel üdvözölte, hogy Radics végre elhagyta a fejhangokat. Ezzel szemben Falusi mégis talált két fejhangot, amivel egyébként ő nem is foglalkozna, mert az csak egy vicc. Mesternek annyira bejön Gigi stílusa, hogy akkor is megnézné őt minden héten élőben, ha nem lenne zsűritag.

Etta James Something's Got a Hold on Me dalát adta elő másodszorra Szakos Andi. Falusi jól érezte magát a produkció alatt, baromi jónak találta az előadást. Ezt a véleményt osztotta Bereczki is, míg Mester Tomi és Bochkor inkább a háttértáncos lányok szexi dresszével volt elfoglalva.

Talán Attila nem hiába másolta Bon Jovi megjelenését, mert most végre egy dalt is elénekelt idoljától, mégpedig a Livin' On A Prayer feldolgozását. Bochkor Gábor számára felvillant a csoda, főleg azokban a pillanatokban, amikor a kis kedvence úgy énekelt, mint maga Bon Jovi. Falusi nem állt be a tömjénezők sorába, mert ő folyamatosan hamis hangokat hallott, és ezt a véleményét nem is rejtette véka alá.

Radics Gigi a Happy Day című gospel világslágert énekelte el hatvan kóristával. Ez épp elég volt ahhoz, hogy Falusi Mariann most látta életében először felnőttnek a tizenöt éves énekesnőt. Bereczki egyenesen megtért a hallottaktól, Mester Tomi a szavakat kereste, Bochkor pedig meg sem találta azokat, mert meg sem szólalt.

A versenyben lévő három énekes utoljára lépett együtt ebben a felállásban színpadra, hogy egy egyveleget lenyomjanak kedvenc dalaikból. Havasi Balázs és Kiss Endi közös produkciója után Radics Gigi lélegezhetett fel elsőként, miután a nézők rá dobták a legtöbb SMS-t. Hosszas idegtépő morfondírozás után végül Szakos Andit juttatták tovább a fináléba, így Talán Attila jobb híján az Amerikából hazautazott bátyjának és a tőle kapott csizmának örülhetett csak ma este.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.