bírálat Oscar 2013 színész díj Puzsér Róbert kritikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Puzsér Róbert nem tartja sokra a hollywoodi filmdíjat, mert úgy gondolja, hogy az igazán újító rendezőket és filmeket nem merik díjazni .

A Class FM Morning Show-jában árulta el Puzsér Róbert, hogy számára érdektelen az Oscar-díj, mert minden évben koncepcióra épülnek a díjak, és nem az a fontos a zsűri számára, hogy melyek a legjobb filmek.
"Minden évben megrendezik a rosszízlés versenyét, ez az Oscar. Az olyan filmek pedig, amik igazán progresszívak, mint például anno a Ponyvaregény volt, azt Arany Pálmával díjazták. Talán amikor Tarantino 50 éves lesz, kap egy forgatókönyvírónak járó Oscar-díjat. Tavaly az Artist című filmet nem bírtam végignézni, egy óra után ki kellett vennem a DVD-t a lejátszóból, annyira érdektelen volt. Tavaly a saját kezdetét, sikerét ünnepelte Hollywood. Az idei a rabszolga-felszabadítás éve lesz" - mondta Puzsér az Oscar-díjjal kapcsolatosan.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Kiderült a sztárszomszédság!http://www.life.hu/legykepben/20130114-olah-gergo-az-xfaktor-nyertese-meglatogatta-andras-gazdat.htmlA Megasztár énekese leleplezte a Voice titkáthttp://www.life.hu/legykepben/20130118-the-voice-tehetsegkutato-titkara-feny-derult.htmlElsírta magát a Voice versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20130117-gajer-balint-a-voice-versenyzoje-elerzekenyult-elsirta-magat.htmlTeljesen bevadult a VV bombázójahttp://www.life.hu/legykepben/20130117-vv-gigi-provokativ-fotosorozatot-keszitetett-magarol-szuletesnapja-alkalmabol.htmlNem vesztette el Alekosz a nyereményeithttp://www.life.hu/legykepben/20130117-nagy-alekosz-megtarthatja-az-rtl-klubtol-nyeremenykent-kapott-lakast-es.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.