Hujber Ferenc diploma színész botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem a Life.hu kérdésére cáfolta, hogy bármiféle közleményt adott volna arról ki, hogy Hujber Ferenc plágiumgyanú miatt indított vizsgálata lezárult.

A Blikk ma reggeli cikke szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem lezárta a plágiumgyanú miatti vizsgálatát Hujber Ferenc szakdolgozatának, a "Szerepálmom, Lady Macbeth" eredetiségének ügyében. Szerkesztőségünk megkereste az egyetemet, hogy számunkra is juttassák el a napilap által nyilvánosságra hozott közleményt. Legnagyobb meglepetésünkre egy új közleményt kaptunk a rektori hivataltól, amely szerint "a Blikk Hujber Ferencről szóló cikkének állításával ellentétben a Színház- és Filmművészeti Egyetem semmilyen közleményt nem küldött sajtóorgánumoknak".

Az intézmény időközben kiadott egy hivatalos sajtóközleményt is. "Még folyamatban van a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vizsgálata Hujber Ferenc diplomája ügyében, a hamis érettségi bizonyítvánnyal kapcsolatban feljelentést tettek a rendőrségen. Az SZFE júliusban indított vizsgálatot Hujber Ferenc diplomájának ügyében, a színész ugyanis egy interjúban azt állította, hogy hamis az érettségi bizonyítványa és a szakdolgozata plágium. Az egyetem akkor azt közölte, hogy az intézmény a szükséges lépéseket megteszi, a plágium gyanúját kivizsgálja, és a vizsgálatok eredményéről a fenntartót értesíteni fogja."

De akkor ki juttatott el közleményt a legolvasottabb napilapnak, ha nem az egyetem?

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Hujber így reagált arra, hogy megúszhatja a felelősségrevonást. "Mérhetetlenül szomorúnak tartom, hogy ez megtörténhet! Azt hiszem, ez mindent elmond az országunkról, ez az a hely, ahol következmények nélkül bármit meg lehet tenni."

Nem kell izgulnia, van rá esély, hogy ne ússza meg!

Mint ismeretes a színész, Hujber Ferenc sztárszerzőnknek, Szily Nórának vallotta be, hogy érvénytelen a diplomamunkája. "Egy 20 évvel ezelőtti dolgozatról másoltam. Én csak a címet találtam ki, de ezt a kamu szakdolgozatot úgy védtem meg, hogy ötöst kaptam rá. Érettségi nélkül nem mehet az ember a Színművészetire. Ez azt jelenti, hogy akkor a Színművészeti Egyetem szerint én nem lennék jó színésznek. Márpedig szerintem én nagyon jó színész vagyok, érettségi nélkül" - nyilatkozta akkor Hujber.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.