Mint ahogyan a Life.hu is megírta, Sarka Kata L.L. Juniorral keresgéli majd a közös hangot a Nagy Duettben. Hajdú Péter felesége egyébként nem táplál hiú reményeket, pontosan tudja, hogy énekesnő már nem lesz belőle. 

“Magam sem értem, hogy történhetett, hogy elvállaltam az éneklést a Nagy Duettben, de azt hiszem, a csapat számított a legtöbbet. Gyakorlatilag a szerkesztőtől kezdve az énektanáron át a partneremig, Juniorig mindenki a barátom”mondta a Velvetnek Sarka Kata. “Bízom benne, hogy valamit ki tudnak belőlem hozni, de hát tudom, mire vagyok képes, úgyhogy inkább poénra veszem. Azt nem szabad elhinnem, hogy valaha is énekesnő leszek. Valahogy úgy akarom, ahogy Peti csinálta, aki szintén tudta, hogy nincs jó hangja, de becsülettel végigcsinálta" - tette hozzá. 

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

“Édesanyám azt mondta, hogy ismer gyerekkorom óta, és ki kell jelentenie, egy antizenész vagyok. Nagy antitalentumnak tartanak otthon” – vallotta be Kata, akit énektanára sem biztat különösebben. 

“Azt mondta, hogy 10%-ot tud nagyjából hozzátenni az énekhangomhoz azzal, ha megtanulom a légzéstechnikát. Sajnos ő sem fűz nagy reményeket hozzám. Junior azt mondta persze, nagyon örül, de azt, hogy mit gondolt valójában, soha nem fogjuk megtudni. Örülök neki, mert régóta jó barátok vagyunk" - jelentette ki Kata.