Bereczkit választotta Szinetár menedzsere

Forrás:Szinetár Dóra/Facebook -
Bereczki Zoltán válás menedzser Szinetár Dóra szakma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori álompár válásának utolsó szakaszához érkezett és most üzletileg is különválnak, a közös fellépéseknek vége, a menedzser döntött.

Ahogy a Life.hu is megírta, a sztárpár tavaly év végén hivatalosan is elvált. A történtek után Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán közös menedzserének választania kellett. A szakember Zoli mellett döntött, hogy a barátsága Dórával is megmaradhasson – írja a Bors.

Bereczki sikeresebb Szinetár nélkül? Állítólag igen!
Forrás:Szinetár Dóra/Facebook

Ferenczi Orsolya menedzser szerint – aki évek óta egyengeti a két sztár szakmai pályafutását - vannak helyzetek és életszakaszok, amikor el kell engedniük egymás kezét. „Most mi is ezt tesszük, de csak szakmailag. És pontosan azért, hogy a barátságunk megmaradjon. Mindenkit megnyugtatunk, hogy a legnagyobb békében, szeretetben az elmúlt éveinkhez és sok-sok közös sikerünkhöz méltóan tudjuk elengedni egymást" – mondta Orsi.

Szinetár Dóra szerint is szükséges volt a váltás. „Új kihívások elé nézek. Tele vagyok tervekkel és munkákkal" – mondta a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.