Sarka Kata: Továbbra sem konkurálok Vajna Timivel

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Vajna Timi Sarka Kata konkurencia szépségverseny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kissé meglepődtünk, amikor a Miss Universe választáson feltűnt Sarka Kata is, aki egy másik szépségverseny, a Miss World Hungary tulajdonosaként valójában konkurense Vajna Tímeának. Mit csináltak együtt?

Csííízzz! És máris a legnagyobb harmóniában mosolyog Sarka Kata, Hajdú Péter és Vajna Tímea, csak Andy Vajna hiányzik a képről. Pedig a két üzletasszonnyá avanzsált szépség nem mindig örült ennyire egymásnak. A két lány korábban közösen rendezte volna meg a Hajdú Péter birtokában lévő három hazai szépségversenyt, a Miss Worldöt, a Miss Earth-t és a Miss Universe-t. Végül Vajna egyszerűen megvásárolta a Miss Universe jogait, és a feleségének ajándékozta. A Miss World pedig továbbra is Hajdúék felügyelete alatt maradt.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Azért mentünk el Timi divatbemutatójára, mert meghívtak minket, nem kémkedni érkeztünk. A pletykákkal ellentétben barátok vagyunk, mindnyájan összejárunk, és a barátságunkon nem változtat, hogy mindketten szépségversenyt rendezünk. Természetesen mi is meghívtuk a Vajna házaspárt a Miss World Hungary június 21-i döntőjére, és elfogadták a meghívásunkat" – magyarázta Kata.

„Láttam kreatív dolgokat, és sok hibát is. Timi már előtte is kikérte a véleményemet pár dologban, és utána is több mindent átbeszéltünk. Amiben teljesen különböző a véleményünk az az, hogy én a szakmai zsűrire bíznám a döntést, és a közönséggel külön választatnék ki egy közönségdíjas szépséget. A közönség más szemmel nézi a lányokat, a szakmai zsűri jobban tudja, mire van szükség ahhoz, hogy egy világversenyen megfelelő pozíciót szerezzünk" – foglalta össze Kata, akinek Timiéknél nem a kedvenc indulóját koronázta meg a közönség.

„Érdekes, hogy az a lány, aki szerintem megnyerhette volna a Miss Universe koronát, benne volt a top ötben. Az én eddigi tapasztalataim alapján remek helyezést ért volna el a világversenyen is, csodaszép lánynak találom. Én akkor, amikor még mind a három szépségverseny hozzánk tartozott, akkor is nagyon figyeltem arra, hogy a legszebb lány kerüljön ki a Miss World versenyre. Az idén, hála Kulcsár Edinának, a mi nyertesünknek nagy esélye lesz arra, hogy felfigyeljenek rá, ugyanis a tavalyi top 3 lány országának versenyzőit kiemelten kezelik az idei világversenyen. Edina jól megágyazott neki, most már csak tudnia kell élni a lehetőséggel. Most már van egy favoritom, de még annyira hebrencs, ha nem változik meg, akkor biztosan nem lehet az övé a korona. Most a felkészítő táborban készülnek a lányok, beköltözött velük egy szakember, aki a nap 24 órájában figyeli a lányokat, ki hogyan viselkedik. Pontosan ezen bukott el Kocsis Korinna, aki nagyon szép, de a táborban az összes társát kikezdte és viselkedésével kikészítette. Hatalmas kockázat volt benne a világversenyen, mert ha kezelhetetlen lányt küldünk ki, az minket minősít. Vele ellentétben viszont Kulcsár Edina mindet megtett a társaiért, segítette őket, jó lelkű, kedves és alázatos, ráadásul a legterhelhetőbb volt. Nem elég úgy kinézni, mint egy királynő!"

Geszti Péter elárulta, neki mit jelent a női szépség http://www.life.hu/bulvar/20150609-geszti-peter-elarulta-neki-mit-jelent-a-noi-szepseg-nem-a-kulsot.htmlGeszti Péternek határozott véleménye van arról, hogy valójában mitől is szép egy nő. Számára kevésnek bizonyul a dekoratív külső a sokoldalú zenész számára. TV + BulvárFotó: Zsigmond László/Life.huSarka Kata is a monacói hercegi pár elé járulhttp://www.life.hu/bulvar/20150610-a-monacoi-charl-ne-hercegno-uzent-a-magyar-divattervezonek-ruzsa-magdolnanak.htmlA Magyarország szépe 21 indulója Monacóba utazik, hogy bemutassák egy magyar divattervező, Ruzsa Magdolna ruháit. De nemcsak ők járulnak a hercegi pár színe elé, hanem Sarka Kata és Kulcsár Edina is.TV + Bulvár--Magyarország Szépe: örökbefogadott egzotikus szépség az indulók közötthttp://www.life.hu/bulvar/20150608-orokbefogadott-egzotikus-szepseg-is-van-magyarorszag-szepe-induloi-kozott.htmlEgy békéscsabai óvodapedagógus lány nagyon kitűnt a Magyarország Szépe indulói közül. Nem csak a külseje különleges, életének története sem hétköznapi.TV + BulvárOrigoPocakkal vezeti a Magyarország Szépe választást Tatár Csillahttp://www.life.hu/bulvar/20150605-pocakkal-vezeti-a-magyarorszag-szepe-valasztast-tatar-csilla.htmlMa délelött kiderült, hogy kik vezetik a Magyarország Szépe gálát! Tatár Csilla és Harsányi Levente kalauzolják majd a nézőket a Duna tévén a szépségek világában!TV + Bulvár--A monacói hercegi pár is megcsodálja Magyarország szépe indulóit!http://www.life.hu/bulvar/20150605-a-monacoi-hercegi-par-is-megcsodalja-magyarorszag-szepe-induloit-egy-divatbemutaton-monacoban.htmlBemutatták a Magyarország szépe verseny indulóit! Kétezer jelentkezőből kiválasztották azt a 21 lányt, akik indulnak a Magyarország Szépe, azaz Miss World Hungary címért. Őket a monacói hercegi pár is meg fogja csodálni egy különleges divatbemutató keretében Monacóban, ahová meghívták a lánycsapatot.TV + BulvárFotó: Polyák Attila - OrigoKulcsár Edina: "Énekléssel fogok foglalkozni"http://www.life.hu/bulvar/20150605-kulcsar-edina-amerikaban-jart-ahol-egy-honapon-at-musicalben-enekelt.htmlKulcsár Edina egy hónapot töltött Amerikában, ahová egy műsorvezetői castingra érkezett, majd egy musicelben találta magát. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.