A szépséges fitnessmodell szórakozni indult egy balatonfüredi diszkóba, ám csúnya véget ért az este:  megverték és súlyos sérüléseset szerzett.

"Ahogy kint beszélgettünk, észrevettük, hogy összeszólalkozott a mi társaságunkkal egy lány, aki egy nagyobb, főként színes bőrűekből álló csapat tagja volt" – kezdte Kálmán Csilla. 

Kálmán Csilla az eset utánForrás: Facebook / Kálmán Csilla

"Egyébként már bent is feltűnően viselkedtek, mintha magukénak érezték volna az egész helyet. Siettünk oda, ahol a veszekedés, pofozkodás volt, hiszen a barátainkat bántották. A velem lévő fiút egy színes bőrű srác azonnal földre vitte és hárman kezdték el rugdosni, ütlegelni. Én pedig hirtelen azt éreztem, hogy az említett lány elkapja a karomat, a lendülettől az arcom a betonon csattant. Azt már a barátom mesélte el, hogy a lánynak a férje még hátulról, ököllel belevert a földbe. Én annyira emlékszem, hogy vérben úszott az arcom és hogy tovább folytatódott körülöttem a verekedés." - meséli tovább a fitnessmodell. 

Csillát mentő vitte a veszprémi kórházba, ahol ellátták sérüléseit -  csúnyán megsérült az arca, fájlalja mind a két vállát. A kötéseket pedig a napokban szedték le az arcáról. 

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az üggyel kapcsolatban elmondta: csoportos garázdaság miatt hét ember ellen indult eljárás, közülük ötöt állítottak elő. Csilla nem tesz feljelentést.