A Médiatanács több, mint 1 millióra büntette a TV2-t a Komancsok holdja miatt

Forrás: Thinkstock -
korhatár-besorolás TV2 korhatár Médiatanács
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elrontották a korhatár-besorolást a Komancsok holdja című filmnél, így a Médiatanács szerint 18 ezer gyerek láthatta az agresszív és félelemkeltő filmjeleneteket.

Miután a TV2-n tavaly év végén vetített Komancsok holdja című játékfilmet a16-os korhatár-kategória helyett 12-esbe sorolta, ráadásul délben vetítette a 21 óra utáni idősáv helyett, a Médiatanács 1,25 millió forint bírságot szabott ki a szolgáltatóra – áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményében.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A nézettségi adatok szerint a 16 éven aluli nézők közül körülbelül 18 ezren láthattak legalább egy percet a műsorból. A Médiatanács a gyermekek védelme érdekében, a televíziók jövőbeni jogkövető magatartásának ösztönzésére, más szankciók megállapításához hasonlóan,

a fokozatosság és arányosság elve alapján határozta meg a jogkövetkezmény típusát és mértékét.

A Médiatanács egyébként még januárban az RTL Klub a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató műsora miatt 7,5 millió forint bírságot kapott. A testület áprilisban az RTL Klubra az Éjjel-Nappal Budapest egyik adása miatt 7,54 millió forintra büntette, valamint a Class FM szolgáltatója köteles a Morning Show két adása kapcsán összesen 1 millió forint bírságot fizetni rossz korhatár-besorolás miatt.

A 77 ember gyilkosa, Andreas Breivik 11 milliót kapott a norvég államtólhttp://www.life.hu/news/20160421-11-millios-karteritest-kapott-andreas-breivik-a-77-ember-gyilkosa.htmlMint arról már beszámoltunk, a 2011-ben történt norvég mészárlás elkövetőjének, Andreas Breiviknek nem tetszik a börtönélet, ezért beperelte az államot. A pert megnyerte, összesen 11 millió forintos kártérítést kapott. News--Egy meleg pingvinpár mozgalmat indított a jogaik elfogadásáérthttp://www.life.hu/news/20160420-egy-meleg-pingvinpar-mozgalmat-inditott-a-jogaik-elfogadasaert.htmlA berlini állatkert szóvivője szerint Stan és Olli a kezdetektől fogva egy párt alkotnak. Példát mutattak a hűség terén, sosem váltak külön, és még a szaporodási időszak közepette is kitartottak egymás mellett. NewsOrigoIlyet még nem láttál! Hat buldózer esett egymásnak Kínábanhttp://www.life.hu/news/20160420-elkepeszto-buldozerviadalt-tartottak-kinaban.htmlAz emberekből néha kitörnek az állati ösztönök. Kínában hat buldózeres agya úgy elborult, hogy a szarvasokéhoz hasonló viadalt vívtak a nyílt utcán. News--Pénzt fizet az embereknek, hogy megalázhassa őket az orosz milliomoscsemetehttp://www.life.hu/news/20160420-gregory-goldsheid-penzt-ad-embereknek-cserebe-ok-pedig-megalazzak-magukat.htmlGrigory Mamurin bebizonyította, hogy igen, van az a pénz, amiért egy ember képes akár egy pohár vizeletet is lehörpinteni. De itt nem áll meg a történet, az orosz milliomos egy Youtube-csatornát is létrehozott a folyamatosan bűvülő sorozatának, amit nevezhetnénk görbe tükörnek is. NewsOrigoNicole Kidman nem is hasonlít régi, 16 éves önmagára http://www.life.hu/news/20160418-igy-nezett-ki-nicole-kidman-16-evesen.htmlNicole Kidman arca az évek során a plasztikai műtétek miatt teljesen megváltozott, ám a színésznő még mindig nem ismeri el, hogy túlzásba esett. Mindenesetre mi találtunk róla egy régi képet, ami elég sokatmondó... News--Mihalik Enikő 1 dollárért árulja magát a Coachellánhttp://www.life.hu/news/20160418-mihalik-eniko-egy-szal-haspoloban-flangal-baratnojevel-a-coachellan.htmlA világhírű modell, Mihalik Enikő elég szexi haspólóban tölti napjait a Coachellán, természetesen nem egyedül. Enikő a Victoria's Secret modellekkel együtt szórakozik. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.