Harmincöt év börtönt kapott minden idők egyik legnagyobb drogdílere

Forrás: Thinkstock -
börtön drogdíler
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Harmicöt éves börtönbüntetést szabott ki helyi idő szerint hétfőn egy manhattani bíró a kolumbiai Daniel Barrera Barrerára, aki "El Loco" vagyis az őrült néven volt ismert a kolumbiai alvilágban.

A bíró emellett tízmillió dollár értékű vagyonelkobzást és ugyancsak tízmillió dolláros pénzbüntetést is kiszabott El Locóra, a kolumbiai kokainbáró bűneit pedig egyszerűen megdöbbentőnek nevezte. A bíróság elutasította El Loco ügyvédeinek kérését, hogy enyhítő körülményként vegyék figyelembe, hogy igyekezett együttműködni a hatóságokkal.

Forrás: Thinkstock


A vádhatóság szerint Barrera 720 tonna kokaint csempészett be Kolumbiából az Egyesült Államokba. Barrera saját bevallása szerint 1998 és 2011 között évente 400 tonna kokaint terített világszerte négy kontinensen, a többi között például csempész tengeralattjárója is volt. A bíró bizonyítottnak látta azt is, hogy aki tartozott neki, vagy veszélyt jelentett üzleti érdekeltségeire, azt El Loco megfenyegette vagy megölte.
Barrerát Venezuelában fogták el 2012-ben, és a következő évben adták ki az Egyesült Államoknak. Egy évvel később beismerő vallomást tett.
A tárgyaláson Barrera arról beszélt, hogy reméli, egyszer még láthatja az unokáit, egyúttal bocsánatot kért a családjától a sok szenvedésért, melyet nekik okozott.


A manhattani államügyész elégedetten nyilatkozott az ítélethirdetés után. Azt mondta, az az ember, akit Kolumbiában az "utolsó nagy gengszerfőnökként" emlegettek, most amerikai bíróság előtt kénytelen felelni bűneiért.

Ma hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat http://www.life.hu/news/20160726-ma-hozzak-nyilvanossagra-az-idei-felsooktatasi-felveteli-ponthatarokat.htmlMa este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A diákokat a fővárosban az Infoparkban várják Pont Ott Partival, de több vidéki városban is tartanak hasonló ponthatárváró programot. News--Kozsó: "Nyitott vagyok egy kapcsolatra, mint az atom!"http://www.life.hu/news/20160725-kozso-dobta-a-gyogyszereket-es-orvosokat-mert-csajozik.htmlKozso a FEM3 Café-ban mesélt arról, hogy agyműtétje és gerinctörése után változtatni akar. Sőt, most épp barátnőt keres! NewsOrigoGólya tartja rettegésben egy nyugodt, német falu lakóithttp://www.life.hu/news/20160725-ronny-nevu-golya-tartja-rettegesben-a-nemet-falu-glambeck-lakoit.htmlA bajkeverő hím gólya rettegésben tartja a német falu, Glambeck lakóit. A május elején érkezett madár csőrével nekiesik az ablakoknak és az autók szélvédőjének, ha meglátja benne saját tükörképét. News--Ingyen kaphatta a drogot a Balaton Soundon elhunyt lányhttp://www.life.hu/news/20160725-a-balaton-soundon-elhunyt-lany-ingyen-kaphatta-a-drogot-eleteben-eloszor-fogyasztott.htmlA Balaton Soundon elhunyt lány partidrogot fogyasztott, majd utána több liter vizet ivott. Ez okozta a fiatal halálát. A kábítószert állítólag ingyen kapta. News--Elhunyt Oláh János költő, író, szerkesztőhttp://www.life.hu/news/20160725-olah-janos-elhunyt-az-iro-74-eves-volt-iro-es-szerkeszto.htmlÉletének 74. évében hosszas betegség után hétfő hajnalban elhunyt Oláh János költő, író és szerkesztő - közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel. NewsOrigoMagyar Nagydíj: Hamilton nyert, rekordot döntött, és vezet az összetettbenhttp://www.life.hu/news/20160724-hamilton-nyert-forma-1-es-magyar-nagydij-2016.htmlA világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíjat. News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.