Meghalt Gene Wilder, a Dutyi-dili sztárja

Forrás: AFP -
színész haláleset Gene Wilder meghalt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Gene Wilder amerikai színész és komikus, a Charlie és a csokoládégyár (1971) vagy A producer (1967) című Mel Brooks-film sztárja.

Wilder, aki a filmtörténet legendás párosát alkotta Richard Pryor színésszel, a Connecticut állambeli Stamfordban lévő otthonában halt meg Alzheimer-kór következtében kialakult komplikációkban - adta hírül a színész családja. Jordan Walker-Pearlman, Wilder unokaöccse azt mondta, a komikus azért tartotta titokban súlyos betegségét, hogy az őt Charlie-ként ismerő gyerekek ne az Alzheimer-kórral kapcsolják össze a hóbortos karaktert.

Gene Wilder Forrás: AFP

A sztár Jerome Silberman néven született Milwaukee-ban. Színi pályája a világot jelentő deszkákon kezdődött. Életét az a darab változtatta meg mindörökre, amelyben Anne Bancroft volt partnere. A színésznő akkoriban Mel Brooks rendezővel járt, akivel Wilder jó barátságba került.
Brooks kapcsolatai révén kapta első filmszerepét is, a Bonnie és Clyde című krimiben alakította a bűnöző páros által elrabolt temetkezési vállalkozót. A rendezővel forgatott első közös filmje, A producer 1967-ben hatalmas siker lett, Wildert Oscar-díjra is jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriájában. Gyáva nagydumást játszott a Kezdjétek a forradalmat nélkülemben (1970), cukorkagyárost a Charlie és a csokoládégyárban (1971), egy fiatal bárányba beleszerelmesedett orvost a Minden, amit tudni akartál a szexről (1972) című Woody Allen-filmben. Az 1974-ben készült Az ifjú Frankenstein meghozta neki a következő Oscar-jelölést, igaz nem a színészi munkáért, hanem a legjobb adaptált forgatókönyvért járót, amit egyébként Brooksszal együtt írtak meg.

Richard Pryorral a filmtörténet legendás párosát alkották, mint Stan és Pan vagy Bud Spencer és Terence Hill. 1976-ban álltak először együtt a kamerák elé a Száguldás gyilkosságokkal című bűnügyi burleszkben, és a hatalmas bevétel a sikeres munkakapcsolat kezdetét jelentette. Együttműködésüknek olyan vígjátékokat köszönhetünk, mint a Dutyi dili (1980), a Vaklárma (1989), a Folt a zsákját (1991). Wilder és Pryor duója annak ellenére lett népszerű, hogy az összhangot csak a közös munka során találták meg, a magánéletben viszonyuk inkább hűvösnek volt nevezhető.





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.