Paul Newman után Patrick Swayze is meghalt

Forrás: Mokép -
Bob Marley Paul Newman Patrick Swayze Elizabeth Taylor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Természetesen tudjuk, hogy a színész nem most hunyt el. A napokban egy hír kapcsán viszont döbbenten szembesültünk a ténnyel, hogy a magyar lakosság és a média egy része sincs tisztában azzal, mely világsztárok távoztak már az élők sorából.

Pár nappal ezelőtt az Origo szerkesztősége alig hitt a szemének, amikor egy 2008-as cikk közel 65 ezres megtekintésnél járt. Mint kiderült, egy megosztás okozta a lavinát. A hír szerint nyolcvanhárom éves korában elhunyt Paul Newman, a magyar származású, világhírű amerikai színész. Igen ám, de ez 2008-ban történt, amely a jelek szerint nem tűnt fel az olvasóknak. Sőt! Még a Klubrádió is közölte, hogy a sztár elhunyt:

A történtek kapcsán összeszedtünk három olyan hírességet, akiknek a halála még ma is meglep egyeseket.

Bob Marley

Robert Nesta Marley – ismertebb nevén Bob Marley – jamaicai énekes, gitáros, dalszerző és emberi jogi aktivista. Minden idők legismertebb reggae-zenésze volt, ő tette világhírűvé a reggae-t. Bár a sztár már 35 éve halott, a Marley-k sorra nyerik a Grammy-díjakat reggae kategóriában. A sztár halála a mai napig "meglepetés" egyeseknek: a Life.hu szerkesztőségének egyik dolgozója döbbenten látta a Facebook-oldalán, hogy az egyik ismerőse az élők közé sorolta a reggae-királyt, sőt el sem akarta hinni, hogy Bob már évtizedek óta nincs közöttünk.

Patrick Swayze

Nők milliói imádták világszerte. A Dirty Dancing és a Ghost című filmek sztárja 2008 eleje óta harcolt a hasnyálmirigyrákkal, ám szervezete egy év múlva feladta a küzdelmet: a színész 2009-ben, 57 éves korában elhunyt.

Forrás: Mokép

Elizabeth Taylor

A gyönyörű, Oscar-díjas színésznő 2004 óta szenvedett szívelégtelenségben. Taylor legalább olyan híres volt színes magánéletéről, nyolc házasságáról, mint filmjeiről. Legemlékezetesebb mozijai közé tartozik a Kleopátra, a Nem félünk a farkastól és a Macska a forró bádogtetőn. A sztár 79 éves korában egy Los Angeles-i kórházban hunyt el még 2011-ben.

Forrás: AFP/Jerome Delay

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.