Kettesben ünnepelt Győrfi Pál és Adrienn

Forrás: TV2 -
Győrfi Pál házasság romantika Születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Győrfi Pálnak és feleségének, Adrinak is mostanában van a születésnapja, így úgy döntöttek, hogy közös utazással ajándékozzák meg egymást.

10 évvel ezelőtt kezdődött Adrienn és Pál kapcsolata, majd 7 évvel később összeházasodtak. Azóta már 3 közös gyermeket nevelnek, nem csoda hát, hogy ritkán adódik alkalom a romantikázásra. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem törődnek egymással, mert a mentőszóvivő szerint a mindennapi apró kedvességeken múlik minden.

„Mindkettőnk számára fontos, hogy folyamatosan meglepjük egymást. Egy virág, egy csoki, egy kedves üzenet" – mesélte Pali a Best Magazinnak.

Győrfi Pál és felesége romantikus közegben szülinapoztak Forrás: TV2

Most azonban úgy döntöttek, hogy elutaznak egy romantikus hétvégére. A négy gyermekes édesapának nemsokára születésnapja lesz, Adriennek pedig a közelmúltban volt szintén születésnapja, ezért úgy gondolták van okuk a közös ünneplésre. Balatonra utaztak egy kellemes wellness szállodába, ahol egy kicsit kipihenhették az elmúlt időszak fáradalmait.

„Furcsa volt a gyerekek nélkül utazni, de a fantasztikus környezet gyorsan segített az ellazulásban. Még sosem koktéloztunk jakuzziban, itt pedig az ágyunk mellett állt a pezsgőkád" – avatott be minket élményeibe a férj.

Mindketten úgy vélik, ez a hétvége olyan volt, akár egy mini-nászút. Olyan jól érezték magukat, hogy talán az elkövetkező években is inkább közös élményre cserélik a drága születésnapi ajándékokat.

Radics Gigi boldog lenne, ha kijutna az Eurovíziós Dalfesztiválrahttp://www.life.hu/sztarok/20161209-radics-gigi-elindult-a-dal-2017ben.htmlEgy év kihagyás után Radics Gigi ismét elindult A Dal című versenyen. 30 előadóval együtt küzd azért, hogy ő juthasson ki a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválra. Gigi elárulta a Life.hu riporterének, hogy miért tartja fontosnak a versenyt, és mitől lenne a legboldogabb. TV + Sztárok--Szabyest: "Kijevben meg lehetne mutatni, hogy az online világ átvette a hatalmat"http://www.life.hu/sztarok/20161208-szabyest-a-youtube-sztar-kijevbe-tart-az-eurovizios-dalfesztivalra.htmlA mai napon mutatták be, kik szállnak versenybe a 2017-es Eurovízión való részvételért. A Life.hu-nak több résztvevő is nyilatkozott, többek között az egyik műsorvezető, Tatár Csilla, az X-Faktor mentora, Tóth Gabi, a tavaly előtti 5. helyezett Kállay-Saunders András, az egyik ítész, Caramel, valamint Szabyest is.TV + Sztárok--Caramel: "A magyar tehetségkutatókban nem merik azt mondani, hogy szar"http://www.life.hu/sztarok/20161208-molnar-ferenc-caramel-a-2017-es-dal-zsuripadjara-ul.htmlA mai napon egy budapesti szórakozóhelyen mutatták be, kik szállnak versenybe a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon való indulásért. A Life.hu-nak több sztár is nyilatkozott, többek között az egyik műsorvezető, Tatár Csilla, az X-Faktor mentora, Tóth Gabi, a tavaly előtti 5. helyezett Kállay-Saunders András, valamint az egyik ítész, Caramel is. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - Origo"Már most nyertes vagyok" - Tóth Gabi nagyon szeretne Eurovízióra mennihttp://www.life.hu/sztarok/20161208-toth-gabi-enekesno-nagyon-szeretne-euroviziora-menni-kijevbe.htmlMint ismeretes, 2017 januárjában indul a A Dal. Ma délelőtt egy budapesti szórakozóhelyen be is mutatták, hogy kik szállnak versenybe a győzelemért. A Life.hu-nak több sztár is nyilatkozott, többek között az egyik műsorvezető, Tatár Csilla, és Tóth Gabi is. TV + SztárokOrigoSia férje megunta hogy bohóc lett a nejébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20161208-sia-es-ferje-az-enekes-parokaja-miatt-valik.htmlSia férje beleunt a fényűző, sztáréletbe és a parókákba. Úgy döntöttek barátok maradnak, de külön válnak egymástól. TV + SztárokAFPTatár Csillának több kedvence is van az Eurovízióról http://www.life.hu/sztarok/20161208-tatar-csilla-eurovizio-tobb-dalba-is-belehallgatott-a-csinos-musorvezeto.htmlIdén is a kisgyermekes anyuka vezeti majd A Dal című műsort az MTVA-n, melyről örömmel mesélt a Life.hu-nak. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.