Nádai Anikó és szerelme, Kovács Dániel Richárd öt év után a különválás mellett döntöttek. A pár egy rövid közleményben tudatta a hírt. 

"Lassan öt év boldog együttlét után úgy döntöttünk, hogy különköltözünk. Ezt a közös döntést a legnagyobb szeretetben, tiszteletben és egyetértésben hoztuk meg, amiben semmilyen formában nem játszott szerepet harmadik személy jelenléte. Ugyanakkor egy életre összeköt bennünket csodálatos gyermekünk, akit mindennél jobban szeretünk, és továbbra is közösen fogjuk nevelni. Olyan minőségű szeretetet és törődést szeretnénk neki nyújtani, amelyet csak kiegyensúlyozott szülőktől kaphat egy gyermek. Magánéletünk ezen részéről a továbbiakban semmilyen formában nem szeretnénk nyilatkozni vagy többet mondani sem most, sem a jövőben, kérünk mindenkit, hogy ezt fogadják el. Köszönjük!

Nádai Anikó & Kovács Dániel Richárd"   

Nádai Anikó és párja öt évig voltak együttForrás: Instagram/nadai_aniko

A pár kisfia, Patrik 2015 augusztusában jött a világra. Bár a szerelem az elmúlt években elsöprőnek tűnt, a jelek szerint mégsem volt annyira stabil.