Frederic von Anhalt nagykövet Gábor Zsazsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gábor Zsazsa özvegye mindig képes valamilyen kijelentésével vagy cselekedetével megdöbbenteni az embereket. Most épp azt tervezi, hogy politikai pályára lép: nagykövet akar lenni.

Gábor Zsazsa özvegye mostanában a díva hamvai miatt került címlapokra. Frédéric von Anhalt ugyanis nem hagyta a temetőben Gábor Zsazsa urnáját, hazavitte és a kandallópárkányon helyezte el. Később azonban bankba tette a maradványokat, amivel szintén felháborodást keltett, ugyanis a legtöbbek szerint egy sírban kellene elhelyezni az urnát, nem összevissza cipelni.

Gábor Zsazsa özvegye a politikai karrierjére koncentrál Forrás: AFP

Frédéric von Anhalt azonban most mással foglalkozik,

politikai pályáját szeretné elindítani

- írja a Bors. Egy tévés kerekasztal-beszélgetés során árulta el, mit szeretne csinálni. "Amerika németországi nagykövete lennék. Mit csinál egy nagykövet? Tulajdonképpen semmit nem csinál. Nálunk egy nagykövet gyakorlatilag csak partikra jár. Partikra én is el tudok menni" - mondta az özvegy.

Nem hozzák haza Gábor Zsazsa hamvait: özvegye szerint rossz állapotban van a síremlék


Gábor Zsazsát december 30-án búcsúztatták el a Good Shepherd-templomban. Akkor még úgy lehetett tudni, hogy a dívai hamvait akaratának megfelelően később Magyarországra szállítják. Azonban meglehet, hogy ez nem fog egyhamar bekövetkezni, ugyanis Zsazsa özvegye nem elégedett a temetővel. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.