Az énekesnő testben és lélekben is készül a nagya feladatra. 

 Az RTL Klub tavaly három új zsűritaggal frissített: ByeAlexet, Gáspár Lacit és Puskás Petit kérték fel az X-Faktorra, most pedig Tóth Gabi helyett ül más a mentori székbe, mégpedig a szintén Megasztár-felfedezett Radics Gigi.

"Testileg és lelkileg is próbálom felkészíteni magam az új szerepre. Rengeteget járok edzeni, hogy mire kamera elé kell állni, már minden ruha úgy álljon rajtam, ahogy szeretném. Érzelmileg biztos megvisel majd, ha nemet kell mondani egy-egy produkcióra, de erre készülök fejben is" - nyilatkozta a Blikknek Gigi.

Radics GigiForrás: Radics Gigi

"Gáspár Lacit nyolcéves korom óta ismerem, nagyon jóban vagyunk. Szakmailag ugyanazokat az értékeket képviseljük, így nem lesz nehéz a közös munka. Mindig az dönt majd, szakmailag mi tetszik és mi nem. Mivel én is tehetségkutatóban kezdtem a pályámat, tudom, min mennek keresztül a versenyzők. Ugyanakkor miután többször is indultam, tisztában vagyok vele, a zsűri őszinte véleménye mennyit segített nekem a fejlődésben. Ezért ígérhetem, végig őszinte leszek!" - tette hozzá.