Fergie kilép a Black Eyed Peas csapatából, és már Ariana Grande koncertjére sem tart velük. Kiderült, hogy miért döntött így. 

Ahogy azt a Life.hu már megírta, Ariana Grande koncertjén terrortámadás történt, melynek következtében 22-en meghaltak, és 50-en megsérültek. Az énekesnőt nagyon megviselték az események, ezért jótékonysági koncertet hirdetett One Love Manchester címmel, melynek befolyt összegével az elhunytak temetését szeretné finanszírozni. 

Az eseményen a Black Eyed Peas együttes is részt vesz, de az ikonikus hang, Fergie már nem tart velük. Az énekesnő 2002-ben csatlakozott a bandához, és 13 aktív év után 2015-ben lépett fel velük utoljára a 2015-ös Coachella fesztiválon. 

FergieForrás: AFP

Most pedig bejelentette, hogy kilép a zenekarból, mert szólókarriert indít. A Black Eyed Peas vezetője, will.i.am. szerint Fergie pótolhatatlan, de ennek ellenére lesznek olyan számai az énekesnőnek, amelyben ismét együtt játszanak majd. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki helyettesíti majd őt a koncerten, azt viszont már tudjuk, hogy Nicole Scherzinger is színpadra fog állni a bandával - írta meg az AhlanLive.