Dévényi Tibi bácsi már elkészült a végrendeletével

Fotó: Adrián Zoltán - Origo -
családi viszály Dévényi Tibi bácsi végrendelet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 70 éves lemezlovas túlesett a végrendelkezésen, és azt is elárulta, hogy miért pont most készítette el. 

Dévényi Tibor nemrég egy interjúban elárulta, hogy már elkészült a végrendeletével, és habár egészségesnek érzi magát, mégis fontosnak tartotta, hogy a dokumentum minél hamarabb megszülessen.

Ezért végrendelkezett Dévényi Tibor: nem akar viszályt a gyerekei között Fotó: Adrián Zoltán - Origo

„Mivel elvált vagyok, és van két gyermekem, nem szeretném, hogy majd veszekedjenek. Inkább előre mindent tisztáztam, ha véletlenül valami történne a papával" - mondta Tibor, aki szerint 70 éves kor felett már illik ilyenekre is gondolni.

De szerencsére ez mind csak elmélet, hiszen Tibi bácsi fantasztikusan érzi magát a bőrében, és kizárólag olyan időskori tünetekkel kell szembenéznie, amelyek teljesen "normálisnak" mondhatóak.

„Reggel, amikor felkelek, érzem a derekam. De olyan a munkám, amit szeretek, és fiatalok közt lehetek, ahol van energia. Ha kimegyek a színpadra egy akármilyen fesztiválon az ötezer fős közönség elé, és felküldik az energiát, akkor az ember nem öregszik" - írta meg a Bors.

Megdobálták Dévényi Tibi bácsit a Harley-fesztiválon

Dévényi Tibi bácsi fellépése alatt Kis Grofó nótájával próbálta szórakoztatni a közönséget, amely azonban nem lelkesedett ezért. A helyszínen készült egy videó is, amelyben az egyik fesztiválozó arról számolt be, hogy a hallgatóság megdobálta Tibi bácsit, akinek le kellett menekülnie a színpadról: Videó itt!

Gyönyörű nő lett Paul Walker lánya, Meadow: Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20170709-csodas-fiatal-no-lett-meadow-walkerbol.htmlPaul Walker lánya csodás fiatal nővé serdült, bizonyára a híres édesapja is büszke lenne rá... TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsát pozitívum érte, mióta felrúgta a régi életéthttp://www.life.hu/sztarok/20170709-demcsak-zsuzsanak-jot-tett-a-valtozasok-sorozata.htmlDemcsák Zsuzsa őszintén mesélt jelenlegi életéről, a jövőbeli terveiről is, de a szerelmi száláról továbbra sem beszél. TV + Sztárok--Hajdú Péter az élet császára: Így ment a Balaton Soundrahttp://www.life.hu/sztarok/20170709-hajdu-peter-az-elet-csaszara.htmlMiközben Hajdú Péter (ex)neje, Sarka Kata szombaton az M7-esen vesztegelt a dugóban, addig a tévés már egy hatalmas hajón élvezte az életet. TV + Sztárok--Állítják: 3 milliót kap Stohl András, pedig alig hallgatják a műsoráthttp://www.life.hu/sztarok/20170709-stohl-andras-allitolag-3-milliot-kap.htmlA Class FM háza tájáról mostanában leginkább a Sebestyén Balázzsal való pereskedésről szóltak a hírek, most azonban újabb érdekességek láttak napvilágot. Mint ismeretes, Balázsék távozása óta Janklovics Péter, Pataki Zita és Stohl András viszik a Morning Show-t, most pedig az is kiderült, mennyiért. TV + SztárokOrigoHorváth Éva gyászol: Elvesztette hű társáthttp://www.life.hu/sztarok/20170708-horvath-evanak-elpusztult-a-kutyaja.htmlÉva, aki legutóbb egy cuki babafotót posztolt, most egy igencsak szomorú bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán. TV + SztárokOrigoCsajos napot tartottak a Gáspár-lányokhttp://www.life.hu/sztarok/20170708-gaspar-evelin-es-gaspar-virag-egyutt.htmlInstagram-oldalaik tanúsága szerint Győzike lányai együtt töltötték a szombatot, koktéloztak és napfürdőztek egy belvárosi rooftop bárban.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.