Ez Enyedi Ildikó rendező véleménye a zaklatási botrányról: videó

Fotó: Mudra László - Origo -
Enyedi Ildikó metoo zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas rendező a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak beszélt a zaklatási botrányról. Elmondta, szerinte mit kellene tennie a rendezőknek, és mit lát a színházak megnyilvánulásaiban vagy épp hallgatásukban.

Enyedi Ildikó szerint fontos, hogy a rendezők közössége kiálljon és szolidáris legyen, mert a színészek és a rendezők között csodálatos, ám érzékeny bizalmi viszony van, amit meg kell őrizni. A színházak reakcióiban pedig szomorúságot, keserűséget és ösztönös szégyenkezést lát olyanok részéről is, akiknek nincs miért. Nézd meg, mit mondott még a rendező.

Sárosdi Lilla szerint Marton László nem közeledett: kényszerítés volthttp://www.life.hu/sztarok/20171027-sarosdi-lilla-szerint-marton-laszlo-nem-kozeledett-kenyszerites-volt.htmlMarton László bocsánatott kért egy közleményben - ahogy fogalmazott - azoktól, akiket megsértett a közeledésével. Sárosdi Lilla elfogadta ugyan a bocsánatkérést, de leszögezte, ez nem közeledés, hanem kényszerítés volt. TV + SztárokOrigoAndy Vajna nyilatkozott a Harvey Weinstein-botránnyal kapcsolatbanhttp://www.life.hu/sztarok/20171027-andy-vajna-nyilatkozott-a-harvey-weinstei-botrannyal-kapcsolatban.htmlAndy Vajna a kezdetektől fogva nyomon követte a Harvey Weinstein körül kibontakozó szexbotrányt, és most el is mondta, mit gondol a zaklatásokról és zaklatóról. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoVerebes István nemet mondott egy darabra: a művésznő az altestét mosta a színpadonhttp://www.life.hu/sztarok/20171026-verebes-istvan-nemet-mondott-egy-darabra.htmlVerebes István a Marton László-ügy kapcsán többször nyilatkozott, ezúttal arról is beszélt, hogyan utasított vissza ő egy szerepet, amikor úgy érezte, ez nem méltó hozzá: a primadonnát játszó színésznő az altestét mosta a színpadon! TV + SztárokOrigoMarton László bocsánatot kért azoktól, akik úgy érzik, megsértette őkethttp://www.life.hu/sztarok/20171026-marton-laszlo-bocsanatot-kert.htmlMarton László, a Vígszínház főrendezője az ellene felhozott zaklatási vádakra közleményben reagált. A rendező ezúttal bocsánatot kért mindenkitől, aki úgy érzi, hogy megsértette őt. TV + Sztárok--Reagált a Vígszínház ügyvédje arra a vádra, hogy Eszenyi Enikő tudott Marton ügyeirőlhttp://www.life.hu/sztarok/20171026-eszenyi-enikot-vadoljak-tudott-marton-ugyeirol-a-vigszinhaz-ugyvedje-reagalt.htmlEszenyi Enikő levelet küldött a Vígszínház bérleteseinek a Maton Lászlót ért vádakról kialakult álláspontjáról. Leszögezte, hogy ő nem értesült igazgatóként soha ilyesmiről, ám Fáy Miklós szerint igenis tudott az esetekről Eszenyi Enikő. Erre a vádra a Vígszínház jogi képviselője reagált. TV + Sztárok--Harvey Weinstein megerőszakolta Natassia Malthe színésznőthttp://www.life.hu/sztarok/20171026-harvey-weinstein-megeroszakolta-natassia-malthet.htmlHarvey Winstein sok nőt zaklatott, és többen konkrét nemi erőszakkal is vádolják. Most egy újabb színésznő állítja, hogy megerőszakolta őt Harvey Weinstein a BAFTA után. Natassia Malthe hotelszobájába betört a rendező. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.