plasztikai műtét Diane Keaton Julianne Moore Emma Thompson Sigourney Weaver Jamie Lee Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem csak olyan sztárokról tudunk, akik foggal körömmel küzdenek az öregedéssel, hanem olyanokat is, akik elfogadják az idő múlását, és ezzel együtt is jól néznek ki. 

Diane Keaton

A Keresztapa, a Minden végzet nehéz ( és még sok más film) sztárjának már szinte minden arcát megismerhettük a szereplései során. Az amerikai televíziós show-műsorok koronázatlan királynőjeként is emlegetett színésznő a rendkívüli humoráról is híres, illetve a ragyogó külsejéről, amit úgy tart fenn, hogy sosem plasztikáztatott.

Pedig már elmúlt 71 éves, mégis bomba jó formában van. Tavaly év elején azt rebesgették, hogy alkoholgondokkal küzd, és ha ez igaz, akkor külön le a kalappal, ugyanis ebből külső szemlélőként semmit sem látni.

Diane Keaton Forrás: AFP/Robyn Beck

Sigourney Weaver

A nyolcadik utas: a Halál vagy A bolygó neve: Halál című filmekből is ismert színésznő szintén közel van a 70-hez, hiszen októberben töltötte a 68. életévét, de ő sem nyúlt még semmilyen szépítő módszerhez.

Egy korábbi interjúban azt mondta, ijesztőnek tartja azokat a kolléganőit, akik nekiálltak átszabatni az arcukat. Ugyan konkrét neveket nem mondott, de azért nem kell messze mennünk, hogy találjunk példát az állítására.

Sigourney Weaver Forrás: Getty Images

Jamie Lee Curtis

A Nem férek a bőrödbe vagy A hal neve: Wanda sztárja szintén közel 60 éves, tavaly töltötte be az 59. életévét, és ő is arról híres, hogy teljes mellszélességgel vállalja a korát, illetve az öregedés jeleit is. Nem plasztikáztat, ugyanis véleménye szerint az öregedés, az őszülés és a ráncok az élet velejárói, ahogy a halál is. Ezek ellen nem küzdeni kell, hanem megbarátkozni velük.

Jamie Lee Curtis Forrás: Getty Images

Julianne Moore

Az 57 éves híresség ugyan több olyan szerepben is játszott, ahol igazi szexi dívaként szerepelt, a magánéletben mégis inkább a természetes megjelenésben hisz. A hétköznapokban sminket sem sűrűn visel, a palsztikáztatás pedig rettentően távol áll tőle. Korábban így nyilatkozott az öregedésről: "az életkor az idő haladásáról szól, és arról az útról, amit életünk során megtettünk. Sosem akarnám, hogy az utam nyomai eltűnjenek az arcomról."

Julianne Moore Forrás: Getty Images

Emma Thompson

Az 57 éves színésznő néhány évvel ezelőtt Kate Winslettel együtt megalkotta a British Anti-Cosmetic Surgery League nevű közösséget, ezzel is jelezve a világ felé, hogy ők nagybetűs nemet mondanak a plasztikai beavatkozásokra. "Nem normális dolog plasztikáztatni. És az sem, hogy manapság ekkora teret enged a világ ennek a szörnyűségnek." - mondta Emma.

Emma Thompson Forrás: Getty Images

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.